Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Ürményi Frigyes

Módosultak az óvodai díjak Zentán

2022.10.21
17:07
2022.10.21
17:27
Forrás
Pannon RTV
Zenta község képviselő-testületének mai ülésén elfogadták a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium kollégiumának bővítéséről szóló terveket, ugyanis az ehhez szükséges telek vásárlására irányuló napirendi pont megszavazásra került.

Emellett a mezőgazdasági program mostani elfogadása lehetővé teszi azt, hogy heteken belül kiírják a termelőket segítő pályázatokat 5 millió dinár értékben. Mindemellett a zentai művelődési intézmények 2022. évi programjának módosulásait is jóváhagyta a testület.

Pannon RTV/Ürményi Frigyes

A legnagyobb vitát a helyi óvodákat érintő áremelési javaslat váltotta ki. Az óvodai árak a valós költségek 20 százalékát fedik, 80 százalékát a helyi önkormányzat állja. Zentán 2019 óta nem változtak az árak, viszont a minőségi oktatás és nevelés biztosítása érdekében, illetve a világban zajló infláció miatt jelenleg elkerülhetetlen a mostani áremelés - hangzott el az ülésen.

Juhász Attila, művelődéssel és oktatással megbízott tag, Zenta KT: „Az iskolai előkészítőben résztvevő gyerekek programját természetesen a köztársaság fedezi, viszont azok, akik igénybe veszik az óvodát, eddig 5 kategóriában fizettek díjakat. Az óvodai díjazás öt módon történt, attól függően, hogy napközibe járt a gyerek vagy óvodába, félnapos vagy egész napos óvodai ellátást vett igénybe. Ezentúl csak két kategória létezik. Ezt nem mi találtuk ki, nem zentai specifikum, ezt a törvény adta szabályozás így tette lehetővé és a szabályozás szerint határoztuk meg a díjakat. A legdrágább kategória eddig 5000 dinár volt, ezentúl 5426 dinárra emelkedik ez a díj, és a többi árak is emelkednek. Én úgy hiszem, hogyha négy év után egy ilyen áremelésről van szó, ez nem fogja az otthoni költségvetést romba dönteni. Ez egy világtendencia, hogy mindenben és mindenütt árakat kell emelni. Hiszem azt, hogy mi, zentaiak nem a saját gyerekeinken akarunk spórolni, nem azt akarjuk, hogy az óvodai ellátás rosszabb minőségű legyen.”

Zenta
KKT
Községi Képviselő-testület
mezőgazdasági támogatás
Juhász Attila
Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium

Most

09:54, Frissítve: 10:01

Busóbemutató a VM4K-ban

A busómaszkfaragás fortélyaival és a busójárás történetével ismerkedhettek meg csütörtök este mindazok, akik ellátogattak a szabadkai VM4K Klubhelyiségébe.
07:22, Frissítve: 08:00

Lehűlést hoz a borulás

Ma túlnyomóan felhős idő várható. Először Szerbia északi részén, tehát Vajdaságban lesz egyre borultabb az ég, a felhősödés azután az ország többi részére is kiterjed.

Népszerű

Meghalt egy féléves gyermek

A kuršumlijai Egészségügyi Központ sürgősségi osztályára vitték be, életjelek nélkül volt. A gyermeket előző nap megvizsgálták ebben az egészségügyi intézményben, ahol az illetékesek szerint megfelelő terápiát írtak elő.

Egy fiatal nő harca, hogy újra járni tudjon

Páger Anita 26 éves muzslyai lány egy baleset következtében öt éve mozgássérült. Bekerült a Budi human jótékonysági alapítvány programjába és thaiföldi műtétjére indult gyűjtési akció. Májusig nem egész 16 millió dinárt kellene összegyűjteni.