Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Dragan Miljanić

Oltás az Újvidéki Vásár területén

2021-01-23
14:50
2021-02-01
11:00
Forrás
Pannon RTV
Az Újvidéki Vásár egyes csarnokában szerda óta végzik a tömeges immunizációt. Első nap 1300-an, pénteken pedig már 2200-an vették fel a védőoltást. A kínai Sinopharm vakcinából kedden 5500 adag érkezett a városba, a napokban még ugyanennyi jött.

Újvidéken az első napon, az előrelátott 730 helyett közel 1300-an vették fel a védőoltást. Ez az arány maradt a napokban is, mivel nem csak azokat fogadják, akiket már hívtak, hanem akik eljönnek, és kivárják a sorukat. Egyébként a napokban hosszú sorok is kialakultak az Újvidéki Vásár bejárata előtt, akár félórás várakozási idővel.

Pannon RTV/Dragan Miljanić

Továbbra is többnyire a 64 év feletti korosztály tagjai várnak a védőoltás felvételére, azonban egyéb korcsoportok is jönnek. Magukat, de a környezetüket is szeretnék megóvni.

Drago Ćosić: „Én cukorbeteg vagyok, és konzultáltam az orvosommal, aki azt mondta, hogy okvetlenül vegyem fel a védőoltást, mivel kritikus kategóriába tartozok, ami azt illeti. A feleségem és a lányom is felvették már, nekem pedig tegnap érkezett az értesítés, jelentkeztem, most pedig megyek felvenni.”

Jelena: „Azért határoztam el magam erre, mert muszáj. Szeretnék visszatérni a normális életbe, és már végső ideje ennek. Minél több embernek kellene jelentkeznie, hogy elérjük a nyájimmunitást.”

Dr. Ljiljana Milanović, fogorvos: „Úgy gondolom, hogy ez szükséges, ahhoz, hogy megvédjük magunkat és másokat is. Ha véletlenül vírushordozók vagyunk, de nincs látható bizonyíték, hogy betegek vagyunk, mi továbbra is át tudjuk adni azoknak, akiknek nincs immunitásuk. Tehát kötelezően fel kell venni a védőoltást.”

Pannon RTV/Dragan Miljanić

A vásár egyes csarnokában 10 ideiglenes rendelőben végzik az oltást. Habár alakulnak ki sorok, nincs panasz, a polgárok elégedettek a folyamattal. Anđelka: „Gyorsan ment, és minden rendben van. Kitöltöttük azt a lapot, amit kellett, és minden rendben volt. Most várom az újabb hívást, a következő vakcina miatt.”

Anita Petrović: „Elégedett vagyok, de úgy gondolom, hogy többen kellene, hogy jelentkezzenek, és úgy gondolom, hogy a sajtó tömegesen kell, hogy felhívja az emberek figyelmét, hogy elmagyarázza, hogy a védőoltás teljesen veszélytelen, és ez az egyetlen módja, ha az emberek vissza akarnak térni a normális életbe. Elégedett vagyok, de többet várok. Azt várom, hogy egymillió ember vegye fel a védőoltást Szerbiában.”

Pannon RTV/Dragan Miljanić

Dr. Vladimir Petrović, a Vajdasági Közegészségügyi Intézet igazgatója szerint legalább 70-80 ezer újvidékinek kellene beoltatnia magát a nyájimmunitás eléréséhez. A városban az immunizáció kezdetéig 25 ezren jelentkeztek. Pénteken 2200-an vették fel a védőoltást Újvidéken. Dr. Veselin Bojat, az Újvidéki Egészségház igazgatója előrevetítette egy újabb oltóhely megnyitását hétfőtől, a tömeg csökkentése érdekében.

Újvidéki Vásár
oltás
védőoltás
vakcina
Újvidék

Kapcsolódó tartalmak

Most

14:26, Frissítve: 15:17

Gyengül a Golf-áramlat

Ezer éve nem volt olyan gyenge az Atlanti-óceán körforgási rendszere mint most – ezt állítja egy tanulmány.

Népszerű

Orosz bolt nyílt Szabadkán

Az átadót követően azonnal birtokukba vehették a vásárlók az üzletet. Az orosz tulajdonban lévő Svetoforban többnyire tisztálkodási szerek, élelmiszer és konyhai eszközök kaphatók.

Halálos közúti baleset Topolyánál

A szerencsétlenség szerda este fél nyolckor történt Topolya bejáratánál, egy kombi hátulról egy kapcsolható eszközt húzó traktornak ütközött.

Üresen állnak a zentai árupiac standjai

Kedd óta üresek a zentai árupiac asztalai. Az árusítók beszüntették a munkát. Ennek több oka is van. Az ügyben megszólalt a piacot üzemeltető vállalat igazgatója is.

Megtalálták az eltűnt niši fiú holttestét

A rendőrség nem adott hivatalos közleményt a halott személyét illetően, viszont a Szerbiai RTV azt írja, Jovan Veselinović anyja megerősítette, hogy az eltűnt fiára találtak rá.