Ugrás a tartalomra

Szépül a magyarkanizsai Kistemplom

2020.01.04
13:54
2020.01.04
19:27
Forrás
Pannon RTV
Felújították a magyarkanizsai Szent Pál-templomot, vagy ahogy a helyiek ismerik a Kistemplomot. Az épület külső falainak egy részét befestették, illetve a harangokat is felújították.

A magyarkanizsai Szent Pál-templom 1913 óta fogadja a híveket. Tóth, született Tukats Teréz a saját vagyonát feláldozva építtette meg a napjainkban Kistemplom néven emlegetett imaházat a helyiek számára. Jelenleg mintegy 1500 hívő tartozik a plébánia vonzáskörzetébe.

Koncz Julianna szerint nagyon-nagyon szép a felújított templom: „Halad a munka, volt, amikor lassabban haladt, meg egy év kimaradt a felújításból pénzhiány miatt. Én gondolom, hogy az elkövetkező években, vagyis még ebben az évben a pályázatunk sikeres lesz és tudjuk a nyáron folytatni legalább a festést. Szemmel láthatóan szépül a templomunk.”

Tavaly két fejlesztést sikerült megvalósítani. A templom külső falainak egy részét befestették, amihez az önrész mellett a magyarkanizsai önkormányzat mintegy 900 ezer dinárral járult hozzá.

A másik fejlesztésről Magó László helyi plébános beszélt részletesen: „Ez nem külső felújítás volt, hanem inkább belső, nem igazán látható, hanem hallható, mégpedig a harangoknak a felújítása. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. segítségével sikerült felújítani a harangokat, a mechanikai és az elektronikai részeket felújítani. 460 ezer forinttal támogatta a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. ezt a felújítást.”

A fejlesztés eredményeként a harangok reggel öt órakor, délben és este hét órakor teljes hangzással szólalhatnak meg. A további tervek között szerepel, hogy a templom egészét befestik - tette hozzá a plébános.

Magyarkanizsa
Kistemplom
Szent Pál-templom
felújított
harangok
Tukats Teréz
Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Magó László

Most

19:30, Frissítve: 19:57

Száz fiatal labdarúgó a Csubela Ferenc Emléktornán

Száz fiatal labdarúgó részvételével zajlott a Csubela Ferenc Emléktorna Bácskossuthfalván. A kispályás kupán 16 csapat versengett helyi és környékbeli fiatalok részvételével. Csubela Ferenc, a VMSZ egyik alapítója és első elnöke volt.

Népszerű

Mezőgazdászok, figyelem!

Új pályázatot hirdettek a mezőgazdászok számára. Beruházásaik 50 százalékát az állam biztosítja, vissza nem térítendő támogatás formájában.

Elindult a személyforgalom a Szabadka-Szeged vasútvonalon

Az első járat 5 óra 19 perckor indult Szegedről. Az első utasok között volt Lázár János magyar közlekedési miniszter és dr. Pásztor Bálint a VMSZ megbízott elnöke is. A személyvonatok ezen a vonalon ötször közlekednek majd mindkét irányba.