Ugrás a tartalomra
Tanjug

Aleksandar Vučić és Vlagyimir Putyin Szocsiban tárgyaltak

2019-12-04
12:56
2020-02-28
17:53
Forrás
Pannon RTV
A szerb és az orosz elnök közötti megbeszélés fő témája Szerbia gázellátása volt.

Gazdasági és hadászati együttműködésről, Szerbia gázellátásáról, a kétoldalú kapcsolatokról, valamint Belgrád és Pristina kapcsolatáról is tárgyalt Aleksandar Vučić szerb és Vlagyimir Putyin orosz elnök Szocsiban.

Négyszemközt, majd a küldöttségi tagokkal együtt munkaebéd keretében tárgyalt egymással a szerb és az orosz elnök a Fekete-tenger partján fekvő Szocsiban. A két államfő az utóbbi egy évben már háromszor találkozott, összességében pedig ez volt a két politikus tizenhetedik megbeszélése. Elhangzott, hogy a gyakori találkozók azt bizonyítják, Szerbiát és Oroszországot - a hagyományos történelmi, kulturális és vallási kapcsolaton felül - baráti viszony köti össze.

A sok témát érintő megbeszélésen kiemelt helyet kapott Szerbia gázellátása. Aleksandar Vučić kiemelte, hogy a szerb ipar szinte teljes mértékben az orosz gáztól függ, és minél nagyobb mennyiséget kell biztosítani. Mint mondta, eddig Ukrajnán és Magyarországon keresztül érkezett gáz Szerbiába, de az orosz-ukrán viszony miatt ez bármikor veszélybe kerülhet, így további gázszállítási útvonalak kialakítására, valamint a gáztárolási lehetőségek bővítésére van szükség. „Szeretném ma megnyugtatni az embereket Szerbiában, Putyin elnök úr, Miller úr és mások is biztosítottak arról, hogy képesek leszünk további orosz gázmennyiséget vásárolni a szomszédos országokból, hogy biztonságban várhassuk a következő év első és második negyedévét, függetlenül attól, hogyan folynak majd a tárgyalások Oroszország és Ukrajna között.”

Vlagyimir Putyin közölte, Oroszország semmiképpen sem szeretné megszakítani a Szerbiába irányuló gázszállítást, és arról tájékoztatta szerb kollégáját, hogy Szerbia számára biztosított lesz a gáz a jövőben is, problémaként vetődött fel azonban az, hogy úgy tűnik, Bulgária szándékosan akadályozza az Európába tartó gázvezeték építését. „Hogy az ukrán tranzit nélkül a közeljövőben biztosíthatunk-e nagyobb szállítmányokat, ez a kérdés, amelyet ma áttekintettünk. Ami a Török Áramlaton keresztüli szerbiai részvételt illeti, az lehetséges. Balkáni partnereink is mindig ezt kérdezik. Mi készen állunk, a szerb rész a bolgártól a magyar határig majdnem készen van, 90 százalékát már lefektették, 85 százaléka pedig már készen áll.”

A két államfő érintette a Szerbia és Koszovó közötti viszony kérdését is. Aleksandar Vučić kételyének adott hangot, hogy a kérdés a közeljövőben megoldódhat, míg Vlagyimir Putyin közölte, Moszkva Belgrád mellett áll, nem ismeri el Koszovó függetlenségét, hanem az ENSZ 1244-es határozatában foglaltak szerint lép fel a Koszovót érintő kérdésekkel kapcsolatban.

Szocsi
Vlagyimir Putyin
Oroszország
Aleksandar Vučić

Most

08:05, Frissítve: 10:13

Ne öld meg a nagyit!

Nem mindennapi módon biztat a karanténkötelezettség betartására egy brit város. A szlogenjük az, hogy "Ne öld meg a nagyit".

Népszerű

Ítéletidő Bácskában

Szabadkát nem sokkal 20 óra előtt érte el a vihar. Egyes helyi közösségekben nagy mennyiségű jég esett.