Ugrás a tartalomra
Pannon RTV

Az Együtt a jobb Zentáért választási programja

2020-06-05
18:56
Forrás
Pannon RTV
Bemutatta választási programját az idei évben megalakult Együtt a jobb Zentáért polgári csoport.

Győri István, a csoportosulás elnöke elmondta, hogy céljaik között több infrastrukturális beruházás is szerepel, emellett számos felújítást is szeretnének megvalósítani. Hozzátette, hogy törekedni fognak, hogy megoldják az üresen álló üzlethelyiségek problémáját, valamint a mezőgazdasági szférában segítenék a kistermelőket. A csoport szeretné támogatni a fiatalok itthon maradását, valamint a nyugdíjasok jobb életkörülményeit. Az egészségügy terén szorgalmazzák a jogvédő munkájának visszaállítását, az ingyenes kontrollvizsgálatok folytatását, a korszerű fogorvosi vizsgálatokat, emellett a folyamatos orvosi ellátást a falvakban. A csoport mindemellett támogatja a vegyes csoportok bevezetését az óvodákban és a Stevan Sremac általános iskola felújítását.

Zenta
Választások 2020

Most

12:22, Frissítve: 13:47

Bemutatták a Szerbiai Katonaság új drónjait

Belgrádban, a batajnicai repülőtéren mutatták be az SN-92A típusú drónokat, amelyeket Szerbia Kínától vásárolt. A Szerbiai Katonaság többszörösen erősebb, mint korábban - jelentette ki a szerb elnök.

Népszerű