Ugrás a tartalomra

Deli Andor: A baloldal lassítaná Szerbia bővítési tárgyalásait

2021.02.24
12:05
2021.02.24
17:28
Forrás
Pannon RTV
Az EP Külügyi Bizottsága ma elfogadta a Szerbiáról szóló 2019. és 2020. évi jelentését. Ennek kapcsán nyilatkozott a Szabadkai Magyar Rádiónak Deli Andor.

A Fidesz-KDNP vajdasági származású EP-képviselője elmondta, számos olyan baloldali és liberális javaslat került be a szövegbe, amelyek egyetlen célja nyomást gyakorolni a szerb néppárti kormányra, ezáltal nehezítve a csatlakozási tárgyalásokat. Rámutatott, hogy az Európai Bizottságban Várhelyi Olivér uniós bővítési biztos mindent megtett a bővítés felgyorsításárért, ugyanakkor egyes tagállamok továbbra is bizonytalanok, a koronavírus-válság miatt pedig érezhetően másra helyeződött a figyelem. Emiatt az elmúlt évben nem történhetett áttörés a bővítés folyamatában.

Én azt gondolom, hogy a bővítésnek, ha ilyen tempóban halad, nem érünk soha a végére. Ezért van szükség arra, hogy egyfajta látványos felgyorsulást tapasztaljunk. Tavaly a Bizottság, Várhelyi Olivér magyar biztossal az élén kidolgozott javaslatokat amelyek épp ezt szeretnék eredményezni. Új módszertanról van szó, arról hogy tömbösítenék a tárgyalási fejezeteket. Ezeknek az alkalmazása még mindig akadozik és az Európai Parlamentben pedig most készül ez a jelentés.

Közlemény:

A Külügyi Bizottság (AFET) mai ülésén megszavazta a Szerbiáról szóló 2019. és 2020. évi jelentését.  A jelentést fokozott várakozás előzte meg, ugyanis a nyugat-balkáni országról utoljára 2018-ban fogadott el dokumentumot az Európai Parlament.

Deli Andor fideszes EP-képviselő sajnálatát fejezte ki, hogy számos olyan baloldali és liberális javaslat bekerült a szövegbe, melyek egyetlen célja nyomást gyakorolni a szerb néppárti kormányra, ezáltal nehezítve a csatlakozási tárgyalásokat.

„Közismert, hogy az uniós intézmények közül az EP fokozottan támogatja a bővítést és olyan új módszertanok alkalmazását, melyek célja, a bővítési tárgyalások felgyorsítása. Az erre vonatkozó módosító indítványaimat a néppárti Vladimir Bilcik jelentéstevő mind elfogadta, és belekerültek a szövegbe a kisebbségi jogok gyakorlati megvalósulására vonatkozó észrevételeim is. Ezért támogattam a jelentést” - mondta el Deli Andor képviselő.

Kiemelte ugyanakkor: sajnálatos, hogy a baloldali és liberális módosító indítványok miatt a jelentésnek számos olyan pontja van, melynek nincs közvetlen köze sem a bővítés gyorsításához, sem pedig az EU tagsági feltételekhez. „Egyértelműen nyomást akarnak gyakorolni a szerb néppárti kormányra. Ezért kerülhetett a jelentésbe többek között a washingtoni egyezmény kritikája, Szerbia jövőbeli lehetséges izraeli nagykövetségének székhelyére vonatkozó észrevételek, vagy a transzneműek identitásváltásának kérdése” - hívta fel a figyelmet a vajdasági EP-képviselő.

Deli Andor rámutatott, hogy az Európai Bizottságban Várhelyi Olivér biztos mindent megtett a bővítés felgyorsításárért, ugyanakkor egyes tagállamok továbbra is bizonytalanok, a koronavírus-válság miatt pedig érezhetően másra helyeződött a figyelem. Emiatt az elmúlt évben nem történhetett áttörés a bővítés folyamatában. „Különösen bosszantó és sajnálatos, hogy a baloldali, zöld és liberális képviselők módosításainak következtében már az Európa Parlamentben is megjelentek azok a hangok, melyek csak visszatartják a folyamatot” - húzta alá Deli Andor EP-képviselő.

A Szerbia országjelentés plenáris szavazására március végén kerül sor. Ennek kapcsán a képviselő elmondta, elképzelhetőnek tartja, hogy érkeznek még további hasonló javaslatok baloldali részről.

Deli Andor
Európai Parlament
országjelentés

Most

15:19, Frissítve: 15:32

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.
13:35, Frissítve: 13:44

Folyamatosak a fejlesztések Szabadkán

Az elmúlt időszakban több utca is aszfaltburkolatot kapott, töltetcserét hajtottak végre a szabadkai 1-es számú vízgyárban, valamint az ivóvíz és a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak. A VMSZ ezt a munkát június 2. után is folytatná.
11:34, Frissítve: 15:18

Kiadós csapadék kellene a földeken

A hirtelen érkezett és tartósan magas hőmérséklet, valamint a csapadék hiánya továbbra is megnehezíti a termelők helyzetét - mondják a Zenta környéki gazdák. Jelenleg a kártevőkkel is fel kell venniük a harcot.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.