Ugrás a tartalomra

Đilas bizakodó a belgrádi választásokat illetően

2023.12.09
12:58
2024.04.17
13:32
Forrás
Danas
Győzhet az önkormányzati választáson a Szerbia az erőszak ellen koalíció Belgrádban, Kruševacon, Kragujevacon, Kraljevóban, Knićben, Smederevóban. Legalábbis ebben hisz a Szabadság és Igazságosság párt vezetője.

Dragan Đilas, volt belgrádi polgármester, a listán harmadik helyén szereplő politikus szerint a köztársasági szintű győzelemhez az szükséges, hogy 5 százalékkal többen jelenjenek meg ezeken a választásokon, mint a korábbin. Úgy gondolom, hogy ez reális és lehetséges – mondta Đilas a Danasnak adott interjújában. Az ellenzéki politikus rámutatott, hogy hat hónapot vesz igénybe az állam dekriminalizálása, a technikai kormány feladata pedig az lenne, hogy megállítsák az elszabaduló árakat, felszabadítsák a médiát, és tisztességes és becsületes választásokat szervezzenek.

Belgrád
Dragan Đilas
Szerbia az erőszak ellen

Most

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.