Ugrás a tartalomra

Folytatódott a Belgrád-Pristina párbeszéd Brüsszelben

2020.07.23
13:50
2020.07.23
13:56
Forrás
Szerbiai RTV
Marko Đurić, a Koszovó-ügyi iroda vezetője a belgrádi küldöttség élén érkezett a belga fővárosba, ahol találkozott Miroslav Lajčakkal.

A Belgrád-Pristina párbeszédéért felelős uniós különmegbízott Twitter-bejegyzésében azt írta, a két fél találkozója szakértői szinten folytatódik. Đurić utazása előtt azt nyilatkozta, elsősorban a gazdasági együttműködésről fognak tárgyalni, vagyis arról, hogyan térhetnének a szerb áruk vissza a koszovói piacra. Az EU képviselőivel a belgrádi és a pristinai küldöttség bilaterális megbeszéléseket folytat, majd a délután folyamán mindhárman asztalhoz ülnek. A pristinai küldöttséget Skender Hyseni, a Belgrád-Pristina párbeszéd koszovói koordinátora vezeti.

Belgrád
Pristina
párbeszéd
Brüsszel

Most

10:41, Frissítve: 10:55

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.
07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.