Ugrás a tartalomra

Folytatódtak a tárgyalások Belgrád és Priština között

2024.03.19
17:43
2024.03.19
19:19
Forrás
Szerbiai RTV
Belgrád és Pristina párbeszédének újabb fordulóját tartották ma Brüsszelben.

A delegációkat Petar Petković és Besnik Bislimi főtárgyalók vezették. Petković előzőleg bejelentette, hogy ma technikai szinten minden kérdésről tárgyalnak, így a Szerb Községek Közösségéről és a dinár eltörléséről is. A belgrádi szakértői küldöttség a szerb kormány Koszovó-ügyi irodájának igazgatója, Petar Petković vezetésével Miroslav Lajčákkal, az EU párbeszédért felelős különmegbízottjával is egyeztetett. Ezt megelőzően Lajčák Pristina főtárgyalójával, Besnik Bislimivel találkozott. 13 órakor kezdődött és mintegy három és fél órán át tartott a háromoldalú találkozó Petković, Beslimi és Lajčák között. A találkozó részleteiről egyelőre nem adtak ki semmilyen információt. 

Brüsszel
Belgrád
Priština
Petar Petković

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.