Ugrás a tartalomra

Hallgatás a legfontosabb kérdésben - a VMSZ közleménye

2016.09.21
15:38
Hallgatás a legfontosabb kérdésben címmel adott ki közleményt Bús Ottó, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökségi tagja és Intéző Bizottságának elnöke a Magyar Mozgalom civil szervezet képviselőinek a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságánál tett látogatása kapcsán
Hallgatás a legfontosabb kérdésben címmel adott ki közleményt Bús Ottó, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökségi tagja és Intéző Bizottságának elnöke a Magyar Mozgalom civil szervezet képviselőinek a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságánál tett látogatása kapcsán. Bús Ottó azt írja: a Nemzeti Összetartozás Bizottságának feladatai közé tartozik „a Kárpát-medencében és a diaszpórában működő magyar politikai, egyházi és civil szervezetekkel való kapcsolattartás”, ilyen szempontból a dolgok rendje, hogy Pánczél Károly, a bizottság elnöke fogadta a Magyar Mozgalom civil szervezet képviselőit. A VMSZ Intéző bizottsági elnökének közleménye szerint a magyar Nemzeti Összetartozás Bizottság feladatkörébe tartozik az is, hogy egyebek mellett „nemzetpolitikai eseményekkel kapcsolatos állásfoglalásokat” is kiad. Mint a Magyar Mozgalom által a találkozóról kiadott közleményből látható, ifj. dr. Korhecz Tamás és Kókai Péter a látogatáson egyetlen szóval sem érintette a Magyar Mozgalom állásfoglalását a kvótareferendummal kapcsolatban, pedig jelenleg ez a legfontosabb nemzetpolitikai esemény - húzza alá Bús Ottó. Hozzáteszi: a Magyar Mozgalomnak a kvótareferendummal kapcsolatos, szeptember 9-én nyilvánosságra hozott álláspontja szerint a magyarországi és vajdasági magyar politika ,,felelős hordozói” adósak maradtak a megnyugtató válaszokkal, aminek „hiányában óhatatlanul is felmerül a gyanú, hogy a potenciális szavazatokra csak a saját politikai céljaik és pozícióik megerősítése érdekében tartanak igényt.” A Vajdasági Magyar Szövetség, a magyar nemzet megerősítésének, a nemzetpolitika kiemelt fontosságú eseményének, nemzeti ügynek tekinti a kvótareferendumot – a vajdasági magyar közösség elsöprő többségével együtt – szemben a Magyar Mozgalommal, amely a vajdasági magyaroknak azt üzente, hogy ,,döntsön saját lelkiismerete szerint arról, hogy regisztrál-e, és részt vesz-e ezen a nem ügydöntő népszavazáson, amely csak a trianoni határok között élő állampolgárok életére hathat ki jelentősen” - olvasható a közleményben. A VMSZ Intéző Bizottságának elnöke azt írta: a Vajdasági Magyar Szövetség sajnálattal veszi tudomásul, hogy miközben Magyarország Kormánya és a Fidesz–KDNP azért dolgozik, hogy október 2-án meglegyen a kellő számú szavazat és legyen lehetőség arra, hogy a brüsszeli döntéshozók a józan ész és a nemzetállamok tisztelete mentén kezeljék a migránsválságot, addig a Magyar Mozgalom ebben a kérdésben „többismeretlenes egyenletről” beszél. A Vajdasági Magyar Szövetség minden, az egyetemes magyar nemzetet és a vajdasági magyar közösséget érintő kérdésben a párbeszéd híve, ugyanakkor elképzelhetetlennek tartja a párbeszédet olyan civil és politikai kezdeményezésekkel, amelyek a húsbavágó kérdésekben nem állnak a nemzet és nemzeti közösségük mellé, szülőföldjükön pedig nem tekintik partnernek a többség által legitim módon megválasztott kormányzó erőt - zárja gondolatait Bús Ottó.
VMSZ
kvótareferendum
MM

Most

17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.