Ugrás a tartalomra

Házi őrizetben a Katargate korrupciós botrány főszereplői

2023.04.12
17:40
Forrás
Euronews, MTI
Elektromos nyomkövetőt kap, így elhagyhatja a börtönt és házi őrizetbe kerül Marc Tarabella belga EP-képviselő, akit az Európai Parlamentet érintő korrupciós botrány miatt vettek őrizetbe február közepén - erről számolt be a belga sajtó.

A beszámoló szerint az 59 éves szocialista politikus elektronikus megfigyelés mellett házi őrizetbe kerül. Marc Tarabellát február 10-én vette őrizetbe a belga rendőrség, miután egyebek mellett átkutatták az EP-képviselő egyik liege-i bankban őrzött széfjét, valamint több irodát a vallóniai Anthisnes-ben, ahol az 59 éves politikus a polgármester.

Az Európai Parlament leváltott alelnökét, Eva Kailit, valamint három társát december 9-én tartóztatták le a belga hatóságok egy korrupciós ügyben indított nyomozás részeként. Az őrizetben lévő Kailit a legutóbbi információk szerint kiengedik, és elektronikus nyomkövetővel házi őrizetbe kerül. A Katargate korrupciós botrány egyik főszereplője több, mint 4 hónapot töltött előzetes letartóztatásban, miután a lakásán jelentős értékű pénzt találtak a rendőrök.

Pier Antonio Panzeri volt olasz szocialista EP-képviselő is nyomkövető viselése mellett házi őrizetben van. A vád ellenük bűnszervezethez tartozás, pénzmosás és korrupció. Panzeri január végén vádalkut kötött a nyomozókkal, mivel korábban azt vallotta, hogy 120 ezer és 140 ezer euró közötti összeget adott Tarabellának "a Katarral kapcsolatos ügyek intézésében nyújtott segítségéért".

Katargate
korrupció
Brüsszel
Európai Parlament

Most

13:46, Frissítve: 13:56

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 13:09

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral megnevezésű program során általános iskolás gyerekek vehettek részt.
12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.