Ugrás a tartalomra

Kilenc éves fennállását ünnepli a Szerb Haladó Párt

2017.10.21
20:55
2017.10.21
21:02
Forrás
Szerbiai RTV, Pink
Az eseményt a Tašmajdan sportközpontban tartották Belgrádban. A rendezvényre több ezren érkeztek.

Tiszteljék a múltat, de fürkésszék a jövőt, legyenek méltók ahhoz, amit az elmúlt kilenc évben értünk el, és akkor a közeljövőben senki sem tud majd legyőzni bennünket - emelte ki beszédében Aleksandar Vučić, a Szerb Haladó Párt elnöke. A párt első embere arra bíztatta párttársait, hogy vigyázzanak Szerbiára és gondoskodjanak az ország jövőjéről. Őrizzétek meg a békét és a stabilitást, ha nem is az a legegyszerűbb, törekedjetek arra, hogy a szomszédainkkal párbeszédet folytassatok és ne kerüljetek velük összetűzésbe - hangsúlyozta Aleksandar Vučić. Szerbia államfője kitért arra is, hogy az ország az európai úton halad és olyan tiszteletet sikerült kivívnia, amelyre az elmúlt 20 évben nem volt példa.

A Szerb Haladó Párt ünnepségén a Szerbiai Szocialista Párt vezetője Ivica Dačić is felszólalt. Beszédében hangsúlyozta, hogy Szerbiában nagy változások mentek végbe az elmúlt évek során. Szerbia külügyminisztere hozzátette, hogy az SZHP és az SZSZP túlléptek a korábbi ellentéteiken és most közösen vesznek minden akadályt, annak érdekében, hogy Szerbia haladhasson előre.

Szerb Haladó Párt
Aleksandar Vučić
Szerbia
ünnepség

Most

11:40, Frissítve: 11:54

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.