Ugrás a tartalomra

Kövér László: Nem állhat meg Európa újraegyesítésének folyamata

2017.10.27
16:04
2024.03.19
08:32
Forrás
MTVA
Nem állhat meg Európa újraegyesítésének folyamata, nem maradhatnak fehér foltok Európa délkeleti felén, az EU jövőjéről folyó vitában kiemelt helyen kellene szerepelnie a bővítésnek

– jelentette ki Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke a nyugat-balkáni országok parlamenti elnökeinek euroatlanti konferenciáján Budapesten. Az eseményen többek között Maja Gojković, a szerbiai parlament elnöke, illetve Pásztor István a tartományi képviselőház elnöke is jelen volt. A konferenciát követően Maja Gojković több bilaterális találkozón is részt vett Budapesten. A szerbiai parlament elnökét elsőként Kövér László fogadta, majd pedig az albán és a macedón parlament elnökeivel is tárgyalóasztalhoz ült.

Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke: „Magyarország, mint az önök országainak a barátja, változatlanul külpolitikai stratégiája részeként tekint a Nyugat-Balkáni régióra. Minden Európai Uniós válság ellenére úgy véljük, hogy nem állhat meg Európa újraegyesítésének folyamata, nem maradhatnak fehér foltok Európa délkeleti felén az uniós tagság szempontjából. Az Európai Uniónak, mint a béke és a jólét térségének nincs alternatívája, és Magyarország erős nemzetállamként erős államok alkotta, erős Európai Unióban érdekelt, amely vonzerőt képezve az önök országai számára is a biztonság és a stabilitás záloga egész Európában.”

Kövér László
Európai Unió
bővítés
euroatlanti konferencia
Budapest

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.