Ugrás a tartalomra

Közös sikerek, további feladatok, itteni magyar közösség, magyarországi szerb közösség

2024.03.19
13:02
2024.03.19
19:39
Forrás
Pannon RTV
Ezeket a témákat érintette ma dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Alexov Lyubomir a Magyarországi Nemzetiségek Bizottságának alelnöke szabadkai találkozójuk alkalmával.

Az eseményen részt vett Szutor Lászlóné, a magyarországi Szerb Országos Önkormányzat elnöke is. 

Fontos szimbólum, hogy a magyarországi szerbek vezetőit elsőként hívta meg a VMSZ elnökévé történő megválasztását követően Dr. Pásztor Bálint. Kiemelte: ez annak a jele, hogy a legszorosabban kell együttműködniük a jövőben is, hiszen a kiváló együttműködés haszonélvezői a magyarországi szerbek és a vajdasági magyarok, de mindkét ország valamennyi polgárának is az az érdeke, hogy Szerbia és Magyarország kapcsolatai még nagyon sokáig ilyen jók legyenek - tette hozzá.

Dr. Pásztor Bálint, elnök, Vajdasági Magyar Szövetség: „Éppen ezért került ez a találkozó ma megszervezésre, és arról beszélgettünk, hogy hogyan tudjuk még inkább elmélyíteni ezeket a kapcsolatokat, rendszeressé tenni és az intézményeink és egyáltalán a két nemzeti kisebbségnek a politikai vezetői hogyan tudnak minél gyakorlatiasabban együttműködni.”  

Örömmel vették a szimbolikus gesztust, hogy első delegációként a magyarországi szerbeket fogadta a VMSZ újonnan megválasztott elnöke - emelte ki Alexov Lyubomir. A Magyarországi Nemzetiségek Bizottságának alelnöke hangsúlyozta: gyakorlatilag a határ két oldalán ugyanazokat a feladatokat, ugyanazokat a problémákat akarják megoldani. Kiemelte: továbbra is számítanak a VMSZ-re, mint szövetségesre.  

Alexov Lyubomir, alelnök, Magyarországi Nemzetiségek Bizottsága: „A VMSZ koalíciós partner, kormánytagokat ad és frakcióval rendelkezik a szerb parlamentben. Mi Magyarországon sajnos nem vagyunk annyian, hogy egy ilyen politikai erőt tudjunk képviselni, de arról is beszéltünk, hogy mennyire változott a politikai légkör és mennyivel egyszerűbb és jobban lehet nemzetiségi jogokat érvényesíteni, amióta a magyar törvények és a magyar kormányzat biztosítja a nemzetiségek számára is a parlamenti munka lehetőségeit.”  

A találkozón megállapodás született arról is, hogy a két kisebbségi önkormányzat, tehát a Magyar Nemzeti Tanács és a Szerb Országos Önkormányzat rendszeresen fog együttes üléseket tartani annak érdekében, hogy az együttműködés minél inkább a gyakorlatban is megvalósuljon. 

Dr. Pásztor Bálint
Alexov Lyubomir
Vajdasági Magyar Szövetség
VMSZ
Szutor Lászlóné

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.