Ugrás a tartalomra

Napirenden a Földtörvény-módosítás

2017.08.24
13:41
2024.03.19
08:36
A földtörvényről vitáztak ma a szerb parlamentben. A törvénymódosítás legfontosabb része a külföldi állampolgárok földvásárlására vonatkozik, amely szerint legfeljebb 2 hektár termőföldet vásárolhat.

A kormány sürgősségi eljárásban terjesztette a parlament elé a témát.

Uniós állampolgárok csak olyan termőföldet vásárolhatnak Szerbiában, amelyet előzőleg legalább három éven keresztül béreltek és műveltek, illetve legalább tíz éven keresztül megszakítás nélkül bejegyzett mezőgazdászként tevékenykedtek – jelentette ki Branislav Nedimović. Azonban erre is csak a törvény elfogadásától számított tíz év elteltével kerülhet sor és EU-s állampolgár akkor is legtöbb két hektárnyi magántulajdonban lévő termőföldet vásárolhat – tette hozzá a szerb mezőgazdasági miniszter.

Branislav Nedimović, mezőgazdasági miniszter, Szerbia: „Ezzel azt szeretnénk elérni, hogy ha létre is jönne egy ilyen ügylet tíz, vagy attól is több év után, hogy az a személy elszántságot mutasson a mezőgazdaság terén. Emellett pedig saját gépezettel kell rendelkeznie, nem pedig bérelt mechanizációval, amely szerződéses technikai együttműködésre vonatkozik, amely sűrűn előfordul a földművelésben.”

A földtörvényről szóló módosítást a Vajdasági Magyar Szövetség is támogatja.
Fremond Árpád, köztársasági parlamenti képviselő, VMSZ: „A legfontosabb, hogy ezzel a jogi megoldással Szerbia teljesíti a megállapodásba belefoglalt kötelezettségeit, ezzel egyidejűleg pedig óvja polgárai érdekeit, vagyis a mezőgazdászokét, amit a Szerb Haladó Párttal kötött koalíciós szerződésünk is tartalmaz.”

A Dveri szerint az elfogadásra váró földtörvény nem jelent megoldást a szerbiai gazdák félelmeire. Boško Obradović szerint Magyarország példáját kell követni: „Mi nem vagyunk az Európai Unió tagja. Ha egyszer bekerülünk az unióba, akkor majd mondjunk tizenegy év múlva meglátjuk, hogy eladjuk-e a földet a külföldieknek, vagy pedig úgy fogunk cselekedni, mint egy okos ország, amelyet Magyarországnak hívnak. Alkotmányba kell foglalni, hogy a földet tilos eladni a külföldieknek. Így kell tenni, tisztelt hatalom. Így kell megőrizni a nemzeti élelmiszeripar biztonságot. Így kell kinéznie, hogy ha a nemzet és az ország érdekei vannak szem előtt. Minden elismerésem Orbán Viktornak és Magyarországnak.”

Boško Obradović felszólalásait csak a szereplési vágy hajtja - véli Aleksandar Martinović. A Szerb Haladó Párt köztársasági parlamenti frakcióvezetője szerint a Dveri első embere is korábban több hibás döntés részese volt.
Aleksandar Martinović, köztársasági parlamenti frakcióvezető, SZHP: „Amikor csak bekapcsolják a televíziót, akkor csak azt látják, hogy Boško Obradović a napi aktuális témákról beszél. Valószínűleg ez a médiaszereplés a fejébe szállt az N1 televízióban, ez pedig megzavarta a józan észjárását. ”

A termőföldvásárlásának liberalizációjára 2008-ban vállalt köztelezettséget Szerbia, amikor aláírta a Stabilizációs és társulási megállapodást az Európai Unióval. Ez szeptember elsején lép életbe.

földtörvény
Szerbia
módosítás

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.