Ugrás a tartalomra

Négy szerbiai klinikai központ felújításáról írt alá szerződést a szerb küldöttség Triesztben

2017.07.12
20:26
2017.10.04
12:07
A szerb delegáció, Ana Brnabić miniszterelnökkel az élén a Nyugat-Balkán országainak csúcstalálkozóján vesz részt, amelyet a berlini folyamat részeként tartanak

Violeta Bulc közlekedési biztossal a szerb miniszterelnök mellett a szerb építésügyi miniszter is tárgyalt. A Nyugat-Balkán egységes közlekedési közösségéről szóló szerződésről és más olyan infrastrukturális projektekről is tárgyaltak, amelyeken Szerbia és az EU közösen dolgozik.

Zorana Mihajlović, építésügyi, közlekedési és infrastruktúra-fejlesztési miniszter, Szerbia: „Szerbia számára ennek hatalmas jelentősége van. Ez egy lehetőség arra, hogy egy egységes szállítási piacot hozzunk létre, hogy Szerbia, de a többi balkáni ország is fejlődjön. Szerintem ez az Európai Unió üzenete, miszerint fontosak vagyunk az Uniónak, de a mi, vagyis a balkáni országok üzenete is, hogy együtt tudunk dolgozni, össze tudunk kapcsolódni és el tudjuk hárítani a fizikai és a nem fizikai akadályokat is.”

Violeta Bulc elmondta, Szerbia jó példa, és az első projekt, amit finanszíroznak majd, az a 10-es vasúti korridor, amely éppen Szerbiában van.


A találkozón mások mellett részt vett Ivica Dačić külügyminiszter, aki a többi ország külügyi tárcavezetőivel tárgyalt, Jadranka Joksimović, az európai integrációval megbízott miniszter pedig Johannes Hahnnal beszélt. Az uniós bővítési biztos elmondta, Brüsszel szeretné, ha a Nyugat-Balkán országai az Unió tagjai lennének, az egyik kulcsfontosságú ok pedig az, hogy a fiatalok a saját országaikban maradjanak, és ne hagyják el azokat.

A szerb pénzügyminiszter a találkozón arról számolt be, mi mindent vitt véghez Szerbia az elmúlt időszakban. Dušan Vujović, pénzügyminiszter, Szerbia: „Minden intézkedés, amit véghezvittünk, az sikeres volt. Ezek pedig a fiskális konszolidáció, a gazdasági növekedés elindítása, a régió összekötése infrastrukturális szempontból, olyan kulcsfontosságú infrastrukturális objektumokkal, amelyek már megvannak, és olyanokkal is, amelyeket majd ezután építünk fel. Hogyan szeretnénk összekötni a régiót, és hogy hogyan kell ezt a privát szektornak kihasználnia.”

A szerb miniszterelnök elmondta, a kormány fő feladatai a fiskális és a politikai stabilitás, és ez nem lehetséges a regionális fejlődés és stabilitás nélkül, ezért fontos erről tárgyalni Triesztben. Ana Brnabić, miniszterelnök, Szerbia: „Ami érdekes, hogy minden a Nyugat-Balkán három fontos összekapcsolódási programjára vezethető vissza. Ezek pedig az infrastruktúra és az energetika, a gazdasági fejlődés mindenféleképpen, és ma megalapítunk egyfajta regionális gazdasági kamarát. Nekünk van még néhány regionális gazdasági projektünk, amelyekről a nap folyamán majd beszélünk itt, minden partnerünknek és az EU országainak is. A harmadik dolog pedig mindenféleképp a fiatalok összekötése.”

Ana Brnabić újságíróknak elmondta, Szerbia sokat tett az elmúlt három évben a fiskális és politikai stabilitás elérése érdekében. A szerb miniszterelnök arra is kitért, hogy fontos a jó kapcsolat az Európai Befektetési Bankkal, főleg az infrastrukturális projektek szempontjából. Az Európai Befektetési Bank nyugat-balkáni irodavezetője egyébként bejelentette, az elkövetkező három évben további 3,5 milliárd eurót szánnak a Nyugat-Balkán infrastrukturális projektjeire. Az eszközök nagy része Szerbiába kerül – tette hozzá.

Trieszt
Ana Brnabić
Nyugat-Balkán
csúcstalálkozó

Most

11:40, Frissítve: 11:54

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.