Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Idei Sándor

A nemzeti kisebbségeket érintő kérdésekről tárgyaltak Belgrádban

2019-11-14
15:50
2019-11-14
18:26
Forrás
Pannon RTV
A tavalyi nemzeti tanácsi választások óta először találkoztak a kisebbségi nemzeti tanácsok vezetői az illetékes miniszterrel, Branko Ružićtyal.

Áttekintették az elmúlt egy év eseményeit és legfontosabb kérdéseit, megosztották egymással a pozitív tapasztalatokat, de foglalkoztak azokkal a problémákkal is, amelyekkel a nemzeti kisebbségeknek nap mint nap szembe kell nézniük. A találkozón a Magyar Nemzeti Tanács elnöke is részt vett. Hajnal Jenő a Pannon RTV-nek elmondta: felmerült a magyar nyelvű tankönyvek és dokumentumok, a tájékoztatás és az oktatás kérdése is. Hozzátette: a kisebbségi alap jövő évi központi támogatása az oktatásra terjed majd ki.

Hajnal Jenő, elnök, MNT: „Ugyanakkor, amit nagyon fontosnak tartottunk, a hivatalos nyelvhasználaton belül különösen az ügynökségek és az egyéb állami szervekhez közel álló tevékenységekben látjuk annak a hiányát, a kataszterre, ha gondolunk, az anyakönyveztetésre, és számos más olyan kérdést szeretnénk a jövőben részletesebben kibontani. Mindezt most egy kicsit előkészítettük, hiszen a várható köztársasági kisebbségi tanács ülésén kell majd minderről részletesebben szólni.”

Branko Ružić
Hajnal Jenő
Magyar Nemzeti Tanács

Most

Népszerű