Ugrás a tartalomra

Rácz Szabó László: Mondjanak le mandátumukról, akik átálltak a VMSZ-be!

2012.08.10
15:15
Le kellene mondania a mandátumáról annak a két képviselőnek, aki a Magyar Polgári Szövetség frakciójából átállt a Vajdasági Magyar Szövetségbe Zentán – mondta Rácz Szabó László, az MPSZ elnöke sajtótájékoztatóján
Le kellene mondania a mandátumáról annak a két képviselőnek, aki a Magyar Polgári Szövetség frakciójából átállt a Vajdasági Magyar Szövetségbe Zentán – mondta Rácz Szabó László, az MPSZ elnöke sajtótájékoztatóján. Azok a képviselők, akik átálltak a VMSZ soraiba, kijátszották a zentai szavazópolgárokat, hiszen azok nem a képviselőket támogatták, hanem a párt programját – mondta Rácz Szabó László, az MPSZ elnöke. „Nyugodtan el lehet menni a Magyar Polgári Szövetségből, én ezek után ezt örömmel is veszem, de a mandátumot vissza kell adni, mert ez a mandátum annak a programnak a tulajdona, nem az enyém, nem az övé, senkié, hanem annak a programnak a tulajdona, amit az emberek megszavaztak” – hangsúlyozta a politikus.



A Magyar Polgári Szövetségnek teljesen át kell szerveznie a zentai szervezetét, hiszen Nagy Szilárd, a helyi szervezet elnöke volt az egyik, aki elhagyta a pártot. „Nagyon fontos feladat most az MPSZ helyi szervezetének teljes átszervezése, új elnök, elnökség megválasztása, és olyan tagság toborzása, akik valóban dolgozni akarnak, készülni akarnak a következő időszakra, amikor ismét választások lesznek, ugyan az nem most lesz, hanem kicsit később, de a munkának folytatódnia kell, nem szabad megtörnünk” – emelte ki Miklós Éva, az MPSZ zentai alelnöke. A párt megerősítése mellett, új helyi szervezetek létrehozásán is dolgoznak, ennek eredménye a most megalakult topolyai szervezet is.
VMSZ
Zenta
MPSZ
Rácz Szabó László

Most

11:40, Frissítve: 11:54

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.
07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.