Ugrás a tartalomra

Szerb-bosznia-hercegovinai-török csúcsértekezlet Belgrádban

2019.10.08
17:07
2019.10.08
19:25
Forrás
Pannon RTV
Szerb-bosznia-hercegovinai-török csúcsértekezletet tartottak Belgrádban.

A tárgyaláson részt vett mások mellett Aleksandar Vučić szerb és Recep Tayyip Erdogan török államfő, valamint Milorad Dodik, a bosznia-hercegovinai államelnökség szerb tagja. Vučić és Erdogan egyetértettek abban, hogy a találkozó fő célja a Balkánon lévő béke és stabilitás megőrzése.

Milorad Dodik a hármas találkozó után megtartott közös sajtótájékoztatón a három ország közötti együttműködés fontosságát hangsúlyozta. A bosznia-hercegovinai államelnökség szerb tagja a jövőbeni közös projektekről beszélt. Ezek között a Belgrádot és Szarajevót összekötő autópálya mellett más beruházások is szerepelnek.

Milorad Dodik, a bosznia-hercegovinai államelnökség szerb tagja: „Beszéltünk más közös projektekről is, mint például a Török Áramlat elnevezésű gázvezetékről. Ez a téma iránt érdeklődik a boszniai Szerb Köztársaság, de ezen kívül készülünk egyéb beruházásokra is, mint amilyen a vasútvonal.”

A Belgrád és Szarajevó autópályára kitérve Erdogan kijelentette, lépéseket tesznek a tekintetben, hogy közelebb hozzák Szerbiát és Bosznia-Hercegovinát, ami több szempontból is jelentős.

Recep Tayyip Erdogan, államfő, Törökország: „Az út szinonimája a civilizációnak és az életnek. Úgy gondolom, ha sikerül azt elérnünk, hogy útvonalat létesítsünk a két nép között, akkor az még nagyobb hatással lesz a lakosságra, de még nagyobb hatással lesz arra, hogy megakadályozza a lakosság kivándorlását.”

Az árucsere-forgalom is egyre jobban növekszik Szerbia és Bosznia-Hercegovina között, amely évről évre nagyobb gazdasági fejlődést jelent - mondta a szerb államfő.

Aleksandar Vučić, államfő, Szerbia: „Ezek a projektek, amelyekről beszélünk, olyan projektek, amelyek összehozzák az embereket, amikor pedig összekapcsoljuk az embereket, akkor sokkal többet gondolnak a jobb életre, és a magasabb életszínvonalra.”

A politikai vezetők egyetértettek abban, hogy a jövőben is lesznek közös fejlesztések, amelyek elsődleges célja, hogy megőrizzék a régió békéjét és stabilitását. Ennek egyik jele, hogy Bosznia-Hercegovinában és Törökországban is szerveznek majd hasonló háromoldalú találkozókat.

Törökország
Bosznia-Hercegovina
csúcstalálkozó
befektetések
beruházás
Belgrád
Szarajevó
Recep Tayyip Erdogan
autópálya
építés

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.