Ugrás a tartalomra

A szerb katonaság növelte a harci készültséget

2018.08.05
10:41
2018.08.05
10:49
Forrás
VajdaságMa, Novosti
A szerb katonaság elővigyázatossági okokból az ország egész területén növelte a harci készültséget a Koszovóban tapasztalható feszült helyzet miatt - írja a Novosti.

A belgrádi lap hozzáteszi, hogy a biztonsági szolgálatok is fokozták tevékenységüket, hogy megakadályozzák a pristinai hatóságok állítólagos, zavargások kirobbantásával kapcsolatos tervét, de egyes szerbiai körök tevékenységét is, akik álhírek terjesztésével keltenének nyugtalanságok az Ibar folyótól északra és délre élő szerb lakosság körében. Tegnap délelőtt ülésezett a szerbiai Nemzetbiztonsági Tanács, amelyet követően Marko Đurić, a szerb kormány Koszovó-ügyi irodájának vezetője kijelentette, hogy Szerbiát egyes politikai és vallási vezetők Koszovóval kapcsolatos hamis és hazug kijelentései gyengítették. Mint mondta, ezért a biztonsági erőktől gyors és hatékony cselekvést vár el ebben a kérdésben. 

Szerbia
katonaság
harci készültség

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.