Ugrás a tartalomra

Szerbia nagyköveteinek fele a visszahívására vár

2017.09.30
00:05
2024.03.19
08:36
Forrás
VajdasagMA
A következő hónapokban Szerbia mintegy 30 nagykövetét cseréli, értesült a Politika. 69 nagykövetség és hét diplomáciai misszió – az EU, NATO, EBESZ, Európa Tanács, UNESCO, ENSZ székhelye - érintett.

A szerbiai külügyminisztérium honlapján közölt információ szerint jelenleg kilenc üres nagyköveti hely van, ahol ügyvezető látja el a feladatokat, ezek: Nagy-Britannia, Zambia, Irak, Olaszország, Líbia, Nigéria, Szaud-Arábia és Szíria. A külügyminisztériumban a Politika megkeresésére azt nyilatkozták, hogy az újonnan kinevezett nagykövetek nevét nem hozzák nyilvánosságra az államelnök rendelete előtt, részben a diplomáciai szokások, részben biztonsági okok miatt.

A Politika diplomáciai körökből szerzett értesülései szerint azokat a nagyköveteket is lecserélik, akik már régóta vannak állomáshelyeiken, illetve hamarosan nyugdíjba vonulnak. A szomszédos országokban állomásozó diplomaták váltására jövőre kerül sor, főként azért, mert ekkor jár le négyéves megbízatásuk, ugyanis 2013-ban nevezték ki őket. Ugyancsak ez a forrás szerint nagyköveteket keresnek Bulgáriába, Romániába, Magyarországra, Macedóniába, Szlovákiába, Albániába, Törökországba, Ausztriába, Ukrajnába, Oroszországba és az ENSZ New York-i és genfi székhelyére.

A múlt hónapban visszahívták az ország eddigi nagy-britanniai nagykövetét, Ognjen Pribićevićet, néhány nappal ezelőtt pedig a dániai nagyköveti teendőket ellátó Dragana Ivanovićot, emlékeztet a Beta.

Szerbia
nagykövet
csere

Most

16:43, Frissítve: 16:57

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.
15:19, Frissítve: 15:32

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.
13:35, Frissítve: 15:51

Folyamatosak a fejlesztések Szabadkán

Az elmúlt időszakban több utca is aszfaltburkolatot kapott, töltetcserét hajtottak végre a szabadkai 1-es számú vízgyárban, valamint az ivóvíz és a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak. A VMSZ ezt a munkát június 2. után is folytatná.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.