Ugrás a tartalomra

Szerbia nem lesz tagja egyik katonai szövetségnek sem

2012.07.31
18:25
Szerbia nem lesz egyik katonai szövetségnek sem a tagja – mondta Aleksandar Vučić, aki mint védelmi miniszter először látogatott el a Szerb Hadsereg Vezérkarába
Szerbia nem lesz egyik katonai szövetségnek sem a tagja – mondta Aleksandar Vučić, aki mint védelmi miniszter először látogatott el a Szerb Hadsereg Vezérkarába. A csütörtöki kormányülésen választják majd meg a BIA, azaz a Biztonsági Információs Ügynökség új igazgatóját. Aleksandar Vučić védelmi miniszter már megbeszéléseket folytatott amerikai és orosz katonai vezetőkkel. Az elkövetkezső időszakban skandináv és más Szerbiával együttműködő országok katonai képviselőivel is egyeztet majd. „Hadseregünk és védelmi erőink folytatják az együttműködést a Békepartnerség keretein belül, de nem leszünk tagja egyik katonai szövetségnek sem” – emelte ki avédelmi miniszter.



A csütörtöki kormányülésen eldől majd ki lesz a BIA, azaz a Biztonsági Információs Ügynökség új igazgatója – tette hozzá Vučić. Erre a posztra a legkomolyabb esélyes Nebojša Rodić, Tomislav Nikolić államfő főtitkára. Augusztusban a kormány és a többi parlamenti párt Koszovóról tárgyalnak majd, hogy nemzeti konszenzusra jussanak. Szeptemberben pedig folytatódik a Belgrád és Pristina közti párbeszéd, amelyen várhatóan nagyobb lesz a nyomás, mint most – tette hozzá Vučić.
Szerbia
Aleksandar Vučić
Biztonsági Információs Ügynökség

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.