Ugrás a tartalomra

Szerbiába látogatott Szergej Lavrov

2020.12.15
16:17
2020.12.15
19:57
Forrás
Pannon RTV
Az orosz külügyminiszter Aleksandar Vučićtyal a két országot érintő fontos kérdésekről tárgyalt. Vučić és Lavrov délután részt vett az Örökláng emlékműnél tartott megemlékezésen is.

Orosz katonák Moszkvából szállították a lángot, amelyet a szerb katonák vettek át és a Belgrádban található azonos nevű emlékműnél helyeztek el. Az eseményen Aleksandar Vučić kiemelte, a második világháborúban elesett hősök hatalmas áldozatot hoztak. Hozzátette, a szerb és az orosz nép egyaránt a szabadság oldalán állt.

Aleksandar Vučić szerb államfő: „Nincs fontosabb küldetés, mint a nehezen elnyert szabadság, béke és stabilitás megtartása. Harcolni fogunk az igazság fennmaradásáért. Oroszország mindig számíthat Szerbia barátságára. A láng pedig arra emlékeztet bennünket, hogy egy pillanatig sem feledhetünk.”

Szergej Lavrov beszédében hangsúlyozta, több évtizeddel ezelőtt sikerült megállítani a nácizmust. Több európai ország is felülvizsgálja az akkor elkövetett bűncselekményeket. Szerbia és Oroszország viszont nem fogad el semmilyen revíziót.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter: „A szovjet katonák váll-vállvetve harcoltak a jugoszláv népfelszabadító hadsereg katonáival, és hősiesen küzdöttek, és vérüket adták a szláv testvérek szabadságáért és függetlenségéért. Az új emlékműre, amelyet a felszabadító katonák tiszteletére állítottak, az oroszok és szerbek szellemi és történelmi egységének szimbólumaként tekintünk.”

A beszédeket követően Aleksandar Vučić és Szergej Lavrov megkoszorúzták az emlékművet.

A koszorúzást követően kétoldalú megbeszélést tartottak

Szerbia önállóan szeretné megőrizni a szabadságát, ezzel együtt pedig katonai semlegességét a továbbiakban is fenntartaná - jelentette ki Aleksandar Vučić. A szerb államfő az orsz nagykövettel közösen tartott sajtótájékoztatóján elmondta, részletes és alapos tárgyalást folytattak Oroszország és Szerbia kétoldalú kapcsolatairól, valamint megerősítették a két ország közötti stratégiai elkötelezettséget is.

Aleksandar Vučić, államfő, Szerbia: „Beszélgettünk az energetikai, és a katonai együttműködésről is, de a gazdaság, illetve a közös infrastrukturális beruházások is szóba kerültek, amelyeket orosz cégek folytatnak Szerbiában. Más témákról is egyeztettünk, mint amilyen a mezőgazdaság, ide tartozik az árucsere-forgalom, illetve a termékeink kivitele is, vagyis célunk az árucsere-forgalom növelése, minden téren szeretnénk fejleszteni a kapcsolatainkat.”

Kép: Tanjug/Tara Radovanović

A találkozó tartalmasságát hangsúlyozta Szergej Lavrov is. Az orosz külügyminiszter elmondta, a gazdasági kapcsolatok fejlődése fontos törekvés, de előrelépés történt a koronavírus-járvány elleni közös küzdelemben is.

Szergej Lavrov, külügyminiszter, Oroszország: „Jó tapasztalataink vannak, a szakembereink felvették a kapcsolatot minden fontos témakörben, ami a vakcina kifejlesztését, illetve előállítását illetni.”

Lavrov a Belgrád-Pristina párbeszédre is kitért. Leszögezte, Oroszország támogatja, hogy a 1244. határozat legyen minden megállapodás alapja, illetve a kompromisszumos megoldást is. Mindemellett üdvözölte Belgrád katonai semlegességét. Mint mondta, biztos benne, hogy ez elősegíti a béke és a stabilitás megőrzését a Balkánon.

Kép: Tanjug/Rade Prelić

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Belgrádban tett látogatásakor Nikola Selaković szerb külügyminiszterrel is találkozott. A politikusok a két országot érintő kérdésekről tárgyalt egymással. Nemcsak politikai kérdéseket vitattak meg, az energiaügyről, a vasútról, a katonai együttműködésről és a világjárvány kapcsán felmerülő kérdésekről is szó esett. Selaković a találkozót követő sajtótájékoztatón köszönetet mondott Oroszországnak, amiért kiáll Szerbia integritásának és szuverenitásának megőrzése érdekében. A felek az orosz és a szerb külügyminisztérium közötti konzultációs tervet is aláírták 2021-re és 2022-re vonatkozóan.

Szergej Lavrov
Aleksandar Vučić
Belgrád
Oroszország

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.