Ugrás a tartalomra

Szijjártó Péter: Látható az ugrásszerű fejlődés Vajdaságban

2020.06.17
18:08
2020.06.17
20:20
Forrás
Pannon RTV
A vasárnapi szavazáson való részvételre buzdította a vajdasági magyarokat Szijjártó Péter a palicsi vasútállomáson megtartott ma délutáni sajtótájékoztatóján.

Magyarország külgazdasági és külügyminisztere szerint csakis a VMSZ biztosíthatja a további sikeres szerb-magyar együttműködést és az erős magyar érdekképviseletet Szerbiában. Dr. Pásztor Bálint azt mondta, Szabadkának újra egy közép-európai városnak kell lennie, s ennek egyik fontos eleme a Szabadka-Szeged vasútvonal teljes körű felújítása. Pásztor István, a VMSZ elnöke leszögezte, a választások vasárnap lezajlanak, hétfőtől pedig már a jövendőbeli együttműködéseken kell dolgozni.

A tervek szerint 2022-ben fejeződhet be a Szabadkát Szegeddel összekötő vasútvonal teljes körű felújítása. Innentől ismét kényelmesen utazhatunk majd hosszú idő után Szabadka és Szeged között, illetve tovább, Hódmezővásárhely érintésével egészen Békéscsabáig, és az áruszállításra is lehetőség lesz. A felújítást követően a palicsi, királyhalmi és horgosi vasútállomások épületeit visszaállítják eredeti állapotukba.

Szerbia és Magyarország között kiemelten fontos a zavartalan közlekedés fenntartása és fejlesztése - mondta Szijjártó Péter. Magyarország külgazdasági és külügyminisztere kiemelte, a koronavírus-járványt követően épp emiatt, Szerbia továbbra is az egyetlen olyan nem EU-s ország, amely előtt nyitva állnak Magyarország határai. A politikus azt üzente a vajdasági magyaroknak: éljenek vasárnap a szavazati jogukkal, és támogassák a jövőbeni erős magyar érdekképviseletet Szerbiában.

Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter, Magyarország: „A VMSZ aktív szerepvállalásával látható az ugrásszerű fejlődés itt a Vajdaságban, amelyet az elkövetkező időszakban is támogatni fogunk Magyarországról. Arra szeretném kérni tisztelettel a vajdasági magyarokat, hogy vegyenek részt Szerbia jövőjéről szóló döntésben, és tegyék lehetővé azt, hogy a VMSZ-en keresztül a szerbiai magyarságnak erős képviselete legyen Belgrádban, és erős képviselete legyen a vajdasági városokban. Szurkolunk a VMSZ-nek, szurkolunk, hogy minél jobb eredményeket érjen el a parlamenti, és a tartományi választáson, és szurkolunk a VMSZ frakcióvezetőjének, hogy Szabadka polgármestere legyen.”

Szabadkának vissza kell térnie a szabadkaiság útjára, hogy újra egy közép-európai város legyen. Vissza kell hozni a város dicső múltját, de nem szabad csak a múltba révedni, hanem egy modern európai várost kell kialakítani - mondta Dr. Pásztor Bálint, a VMSZ szabadkai listavezetője.

Dr. Pásztor Bálint, szabadkai listavezető, VMSZ: „Egy modern városra az jellemző, hogy megfelelő közlekedési kapcsolatokkal rendelkezik, például egy határ melletti város esetében a szomszédos állammal, Magyarországgal, és ilyen szempontból jelentős a Szabadka-Szeged vasútfejlesztés, ilyen szempontból jelentős az, hogy reményeink szerint 2022 tavaszán vagy nyarán már 40 perc alatt el lehet jutni majd Szabadkáról Szegedre.”

Pásztor István szerint szimbolikus a sajtótájékoztató helyszíne, a palicsi vasútállomás. A VMSZ elnöke a vasárnapi választásokra is kitért. Pásztor szerint voltak, akik személyes támadásnak vélték a kampány ideje alatt nyíltan kimondottakat. De a választások után tovább kell lépni - tette hozzá.

Pásztor István, elnök, VMSZ: „Arra készülünk, hogy a 21-i választás után megerősödve, új lapot nyitva, a Vajdasági Magyar Szövetség életében, és érdekérvényesítő erejében együttműködjünk, 22-től már nem lesz kampány, 22-től már az együttműködésnek az időszaka fog bekövetkezni, mi erre készülünk, és azt gondoljuk, hogy a legjobb erőkkel fogunk részt venni abban az együttműködésben, amely Szabadkának és a környező településeknek a fölemelkedését fogja eredményezni.”

A VMSZ elnöke egyúttal Szijjártó Péternek is megköszönte, amiért a szerbiai választások előtt támogatásáról biztosította a Vajdasági Magyar Szövetséget.

A palicsi vasútállomáson megtartott sajtótájékoztatót megelőzően Szijjártó Péter a palicsi helyi közösségben tett rövid látogatást. A megbeszélésen többek között ott volt Kern Imre, szerbiai közműfejlesztési államtitkár, Horvát Tímea, Szabadka alpolgármestere, a palicsi helyi közösség képviselői, valamint a házigazdák, Pásztor István, a VMSZ elnöke és Dr. Pásztor Bálint, a VMSZ szabadkai listavezetője.

Választások 2020
Szijjártó Péter
Pásztor István
vasút
VMSZ
Vajdasági Magyar Szövetség

Most

Népszerű

Alapos metszés, bőséges termés

Bőséges szőlőtermésre a tőkét a radikális metszés serkenti. A szőlőtőkék szeretik ezt az ösztönzést, kiváltképp ha a növényt indáitól a gazda február végén vagy március elején szabadítja meg.

Hosszú hétvége, hosszú sorok

Továbbra is sokan utaznak Magyarország irányába Szerbiából a hosszú hétvége alatt. Stábunk a délelőtti órákban járta körbe a határátkelőket.