Ugrás a tartalomra

„A tüntetések elveszítették a törvényességüket”

2019.03.17
08:18
2024.03.19
08:34
Forrás
Szerbiai RTV, Tanjug
Behatoltak a Szerbiai RTV épületébe a tüntetők szombat este Belgrádban. Személyi sérülés nem történt, kisebb anyagi kár keletkezett.

Tizenötödik alkalommal szerveztek kormányellenes megmozdulást szombat este Belgrádban. A tüntetők, a korábbi demonstrációkhoz hasonlóan először a Bölcsészettudományi Kar előtt gyülekeztek, ahol a tiltakozókhoz Siniša Kovačević dramaturg szólt. Ha nem mondjuk azt, hogy elég volt, csak mi, öregek maradunk, az aggok házában pedig nem születnek gyerekek - mondta Kovačević. A beszédek után sétára indultak a szerb fővárosban.

Ezúttal azonban nem csak érintették a Szerbiai RTV székházát. Az 1 az 5 millióból elnevezésű megmozdulás résztvevői eltorlaszolták a szerb közmédia épületének bejáratát és tojással dobálták a székházat. Nem sokkal később pedig, valamivel 20 óra után behatoltak az épületbe.

A tüntetők egy motorfűrésszel vonultak végig a folyosón és skandáltak. Az épületben több ajtót és ablakot is betörtek. A tiltakozók bejelentették, hogy két órára lezárják a Szerbiai RTV épületét. A demonstrálók élén Boško Obradović, a Dveri vezetője állt. Követelték, hogy élőben kapcsolják őket az esti híradóban, vagy bármely más műsorban.

Fél órán belül a helyszínre érkeztek a szerb belügyminisztérium különleges egységének tagjai is. Megakadályozták, hogy a demonstrálók az alsó szintekről eljussanak az emeletre, ahol a szerkesztőségek vannak. Nem sokkal később pedig megkezdték a tüntetők kivezetését.

A behatoló tüntetők között volt Boško Obradović, a Dveri mozgalom elnöke, valamint Dragan Đilas, a Szövetség Szerbiáért tömörülés egyik vezetője, illetve Zoran Lutovac, a Demokrata Párt elnöke is. A rendőrség minden demonstrálót, beleértve az ellenzéki politikai vezetőket is, igyekezett eltávolítani a Szerbiai RTV épületéből. A tüntetők közül azonban többen a padlóra ülve próbálták megakadályozni, hogy kivezessék őket az épületből.

Később még néhányan megpróbáltak visszatérni a székházba, sikertelenül. A rendőrség élő falat alkotva elzárta a székház bejáratát. A tüntetés résztvevői még éjfélig az épület előtt tartózkodtak, a továbbiakban azonban más incidens már nem történt.

A Szerbiai RTV igazgatója, Dragan Bujošević a nyilvánossághoz fordulva elmondta, hogy a média dolgozói nem tudták végezni szombat este a munkájukat az erőszakos behatolás miatt, amiért az igazgató elnézést kért. Ezen az estén a tüntetések elveszítették a törvényességüket - tette hozzá a közmédia igazgatója.

A demonstrálók egyébként több mint négy órára foglalták el szombat este a Szerbiai RTV székházát.

Belgrád
Szerbiai RTV

Most

11:34, Frissítve: 11:41

Kiadós csapadék kellene a földeken

A hirtelen érkezett és tartósan magas hőmérséklet, valamint a csapadék hiánya továbbra is megnehezíti a termelők helyzetét - mondják a Zenta környéki gazdák. Jelenleg a kártevőkkel is fel kell venniük a harcot.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.