Ugrás a tartalomra
Tanjug/Dragan Kujundžić

Vučić: jövőre is lesz bér- és nyugdíjemelés

2019-10-20
20:48
2020-02-28
16:58
Forrás
B92
Jövőre is lesz bér- és nyugdíjemelés - erről is beszélt a Prva TV reggeli műsorának vendégeként a szerb államfő. Aleksandar Vučić leszögezte, van elég pénz az államkasszában.

Hozzátette, az állam hamarosan előáll a 10 milliárd euró értékű nemzeti beruházási tervvel. Az államfő arról is beszélt, hogy november elején megnyílik a Bulgária felé vezető autópálya. Vučić Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök tegnapi látogatásáról, valamint az elkövetkező években megvalósítandó megállapodásokról is szót ejtett. Elmondta, tegnap az orosz féllel megállapodást írtak alá a Valjevo és Vrbnica közötti vasútvonal modernizálásáról. Hozzátette, „három-négy éven belül tökéletes állapotban lesz az egyik legfontosabb szerbiai vasút, vagyis teljesen felújítják a Belgrád és Bar közötti vasúti folyosót”. Az orosz miniszterelnök látogatása során a katonai együttműködésről is tárgyaltak. Vučić elmondta, az elmúlt hat évben jelentősen nőtt a szerb hadsereg kapacitása, több repülőt is beszereztek, s az orosz féllel való tárgyalást követően további fejlesztésekre lehet számítani a hadseregnél.

Aleksandar Vučić
béremelés
nyugdíjemelés

Most

21:42, Frissítve: 22:16

20 éves a Juhász zenekar

20 éves fennállását ünnepli a Juhász zenekar, 2000. májusában alakult a társulat. A zenekar az évek során Vajdaság egyik legismertebb, legkiemelkedőbb népzenei együttesévé nőtte ki magát.

Népszerű

Újra szabadon átléphető a szerb-magyar határ

Ma délelőttől karanténkötelezettség nélkül lehetséges a személyforgalom a szerb-magyar határon a szerb és a magyar állampolgárok számára - jelentették be Röszkén sajtótájékoztatón.