Ugrás a tartalomra

Vučić: kitartunk a béke és a stabilitás politikája mellett

2022.11.05
20:05
2022.11.05
20:43
Forrás
Szerbiai RTV
Véget ért a szerb kormány rendkívüli ülése, amelyen a szerb elnök, Aleksandar Vučić tájékoztatta a kormánytagokat, valamint a közvállalatok képviselőit Szerbia helyzetéről Koszovó kapcsán.

A szerb elnök közösségi oldalán azt tette közzé, hogy nem hagynak fel a felelősségteljes politikával, amely a béke és a stabilitás megőrzésére irányul. Hozzátette, a Szerbia Palotában tartott kormányülésen ismertette a résztvevőknek a koszovói helyzetet. 

A Kínai Népköztársasági belgrádi nagykövetével, Csen Bóval is tárgyalt a szerb köztársasági elnök a Szerbia Palotában. Ezen a találkozón is Koszovó kérdése volt a központi téma. A szerb sajtó azt írja, Aleksandar Vučić tájékoztatta a diplomatát arról, hogy Szerbia tiszteletben tartja a brüsszeli egyezményt, míg Priština nem, és nem is akarja. 

A folytatásban Alekszandr Bocan-Harcsenkót, Oroszország belgrádi nagykövetét fogadta. Neki is a jelenlegi, feszült koszovói helyzetről számolt be. Instagram-bejegyzésében Vučić kitért arra, hogy az orosz diplomata országa támogatásáról biztosította őt, a szerb államfő pedig megköszönte, hogy Oroszország tiszteletben tartja Szerbia területi integritását. Az ülésen Ivica Dačić külügyminiszter is részt vett.

A szerb ortodox egyház vezetőjének, Porfirije pátriárkának is beszámolt a jelenlegi, nehéz helyzetről Vučić. Ezen a találkozón egyébként Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke is részt vett.

A szerb államfő továbbá Christopher Hillel, az USA szerbiai nagykövetével is beszélt telefonon. Vučić közösségi oldalán azt írta, biztosította róla, hogy Szerbia elkötelezett a béke és a stabilitás mellett.

Tegnap egyébként Miroslav Lajčakkal, az unió Belgrád és Pristina párbeszédért felelős különmegbízottjával is tárgyalt az elnök. A diplomata azt írta Twitter-üzenetben, hogy hosszú, nehéz, de őszinte tárgyalást folytattak, majd hozzátette, el kell kerülni az erőszak alkalmazását. 

Csak a szerbek védik a nemzetközi jogot és a brüsszeli megállapodást - mondta Ana Brnabić szerb kormányfő a koszovói helyzet kapcsán. Azzal, hogy kivonultak az intézményekből, a szerbek tanúságot tettek róla, hogy a béke pártján állnak. Abszurd az a hisztéria, ami jelenleg is tart Pristinában a mai események miatt - tette hozzá Brnabić.

Azt mondta, fel sem merült semmilyen felhívás az erőszakra Belgrád részéről, helyette mindvégig a békés rendezésről beszélnek. Mindez amiatt van, hogy folyamatosan semmibe veszik az ott élő szerbek jogait - hangsúlyozta a szerb kormányfő, hozzátéve, hogy Szerbia mindössze annyit akar, hogy az írásba foglalt határozatokat betartsák, azokhoz ragaszkodjanak Pristinában.

Tisztán és érthetően fejezték ki szándékukat a Koszovón élő szerbek, ezzel is védik a brüsszeli megállapodást és a Szerb Községek Közössége megalakítására vonatkozó kötelezettséget - jelentette ki a Koszovó-ügyi iroda igazgatója, Petar Petković. Hozzátette, ez a nyomásgyakorlás egy olyan békés és demokratikus formája, amellyel reagálni lehet Albin Kurti koszovói kormányfő folyamatos törvényszegéseire és Brüsszel semmibevételére. Azzal, hogy leváltotta az észak-koszovói szerbek rendőrigazgatóját, illetve, hogy nem érdekli a szerb községek közösségének megalakítása, Albin Kurti teljesen értelmetlenné tette a kapcsolatok normalizálásának folyamatát - mondta Petković.

Aleksandar Vučić
kormányülés
Koszovó

Most

16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.
15:19, Frissítve: 15:32

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.
13:35, Frissítve: 15:51

Folyamatosak a fejlesztések Szabadkán

Az elmúlt időszakban több utca is aszfaltburkolatot kapott, töltetcserét hajtottak végre a szabadkai 1-es számú vízgyárban, valamint az ivóvíz és a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak. A VMSZ ezt a munkát június 2. után is folytatná.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.