Ugrás a tartalomra

Vučić: A nemzeti és a biztonsági érdek alapján cselekszünk

2020.03.04
13:12
2020.04.19
18:25
Forrás
Szerbiai RTV
A koronavírus terjedése a világgazdaságot is befolyásolja. A börzéken esés tapasztalható, mindez pedig Szerbia gazdaságára is kihathat - mondta el belgrádi sajtótájékoztatóján Aleksandar Vučić.

A szerb államfő hozzátette, az ország felkészült, de még nem regisztráltak fertőzött személyt. Koszovó kapcsán Vučić elmondta, hogy mindaddig amíg Pristina nem vonja vissza teljes mértékben a szerb termékekre is kirótt 100 százalékos vámot, addig nem lesznek tárgyalások. Belgrád pedig addig fogja kérni az ENSZ tagállamait, hogy vonják vissza Koszovó függetlenségének elismerését, amíg az albán vezetés nem hagy fel törekvéseivel, hogy nemzetközi szervezetekhez csatlakozzon. A szerb elnök a migráció kérdésére is kitért sajtótájékoztatóján. Azt mondta, tudomására jutott, hogy 130 ezer Törökországban lévő migránst irányítottak a görög határ felé, de csupán egy kis hányaduk tudott átjutni azon.

„Amennyiben szükség mutatkozik majd arra, hogy megvédjük a határainkat akkor - ne aggódjanak - ezt hatékony módon fogjuk megtenni. Ezúttal nem fogom megvárni az Európai Unió válaszát, mindannak ellenére, hogy mi támogatjuk azon törekvéseiket, hogy megvédjék az EU külső határait. Kizárólag a saját nemzeti és biztonsági érdekeink alapján fogunk cselekedni. ”

Aleksandar Vučić
Szerbia
határvédelem
migráns

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.