Ugrás a tartalomra

Felvonták a nemzeti lobogót Budapesten

2020.08.20
08:39
2020.08.20
16:34
Forrás
MTI
Katonai tiszteletadás mellett, Áder János magyar államfő, Orbán Viktor magyar kormányfő és Kövér László magyar házelnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját.

A lobogót a Himnusz hangjaira, a Magyar Honvédség díszegysége vonta fel az augusztus 20-ai állami ünnepen a Parlament előtti Kossuth Lajos téren. Az eseményen közreműködött a központi katonazenekar és a nemzeti lovas díszegység.

A katonai tisztavatáson idén a Kossuth Lajos téren 79-en tették le katonai esküjüket. Benkő Tibor, magyar honvédelmi miniszter hozzájuk szólva kiemelte, elsődleges feladat, hogy követni és erősíteni tudjuk őseink példáját.

"A történelem már oly sokszor bebizonyította, hogy a szabadság az egyik legfontosabb, legértékesebb kincse az emberiségnek. A Magyar Honvédségnek és a magyar katonáknak készen kell állniuk ennek megvédésére."

A tisztavatást követően Áder János, magyar köztársasági elnök beszédében úgy fogalmazott, nehéz hónapok előtt állunk, de bármilyen megpróbáltatások várnak is ránk, gyarapítanunk, építenünk, szolgálnunk kell az örök Magyarországot.

"Ez az ünnep más, mint a korábban megszokott augusztus 20-ák. Csakúgy, mint az idei húsvétunk, a mai nap is mindannyiunktól önfegyelmet igénylő, korlátok közé szorított ünnep. Tele vagyunk aggodalommal, bizonytalansággal. Egy ilyen, az ékességeitől megfosztott ünnep ébreszthet rá minket, hogy a Szent István alkotta örök Magyarország hogyan épült és - a nehézségek ellenére - miként épül ma is."

Áder János mellett Orbán Viktor is köszöntötte az új tiszteket. A magyar miniszterelnök beszédében egyebek között rámutatott, hogy ezer év tanulságából kiderült, hogy a magyar nép olyan nép, amely saját hazára vágyik, saját törvényei és szokásai szerint akarja berendezni életét.

nemzeti lobogó
katonai tiszteletadás
Áder János
Budapest
augusztus 20.

Most

Népszerű

Elhunyt Guba Éva, a Pannon RTV újságírója

Kollégánk hosszabb ideig tartó betegség után ma hunyt el - tudatta szerkesztőségünkkel családja. Guba Éva 2020 óta volt a Pannon RTV munkatársa, mint Tisza-menti tudósító.

Az egekbe szökött a malachús ára

Élősúlyban öt-hatszáz dinár, a hentesüzletekben a felpucolt malachús kilogrammja 900, de helyenként akár már az ezer dinárt is elkérik érte.