Locsolkodás, hímes tojás, sárga túró – Húsvéti foglalkozások Kárpátalján
A húsvét Jézus Krisztus feltámadásának és az emberiség megváltásának ünnepe. A tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnapra esik, és azt is elmondhatjuk, hogy ehhez az ünnephez kötődik a legtöbb magyar népi szokás is, mely tájanként eltérő. Két elem viszont sehonnan sem hiányozhat: a hímes tojás és a locsolkodás.
A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet évről évre igyekszik minél több iskolásnak egy olyan napot szervezni, ahol a húsvéti hagyományok szinte minden elemével megismerkedhetnek. Az ügyes és bátor csapat most a Beregszászi Kossuth Lajos Líceum negyedik osztályos tanulóiból állt. Az elmúlt két évben a covid és aztán a háború a fiatalok életére is kihat, hiszen a jelenlegi csoportban olyan kisfiú is akadt, aki még sosem volt locsolózni.
Gál Adél, programfelelős, Nagyberegi Tájház: „A jelenlegi körülmények nem egyszerű helyzetet teremtenek a mindennapokban, és érezzük ezt nemcsak a hétköznapokban, de az ünnepnapokon is. Ezért is gondoltuk azt, hogy egy tematikus napot szervezünk, amelynek keretében az egész húsvéti locsolkodást felelevenítjük. Tehát itt nem egy betanult sablonszerű dolgot adunk át a gyerekeknek, hanem ezt teljesen spontán szervezzük meg, mutatjuk meg nekik, hogy hogyan történt régen a locsolkodás. És lehet, hogy valamelyik kisfiú már volt, vagy van tapasztalata, elment korábbi években meglocsolni a szomszéd kislányt vagy egy rokon kislányt, viszont azt nem tudják még el sem képzelni, tehát ahogy így elmondták, hogy milyen az, amikor vízzel locsolkodtak régen. Úgyhogy ezt szeretnénk megmutatni nekik a mai nap során.”
A szorgos kis kezecskék leveleket gyűjtenek a Szikora József Botanikus kertben, hiszen a három bemutatott módszer közül az egyik a berzselt hímes elkészítése. A tojás megtisztított héjára rákerültek a nedves levelek, amit harisnyába kötve rögzítettek, majd a tájház konyhájában melegen tartott hagymahéjas vízben megfőzték azt.
Nyackánics Erik: „Az osztályommal jöttem, minden új volt számomra, és legjobban a viaszos tojás tetszett. Egy parfümmel megyünk a szomszédhoz, és akkor mondunk verset, és lelocsoljuk őket, és így kapunk tojást, csokinyuszit.”
A karcolt módszer sem hiányozhatott, hiszen az előzőleg hagymahéjban főtt tojásokra szike segítségével vittek fel nagyberegi motívumokat. Ezzel párhuzamosan a szoba másik végében a salánki hímes készítését sajátították el, amihez kiccét ragadtak, és viaszos mintákat rajzoltak a kifújt tojások héjára.
Sipos Alexandra: „Beregszászból érkeztem az osztálytársaimmal, meg a tanárnőmmel. Viaszolt tojást csináltunk, meg berzselt tojást, karcolt tojást. A legjobban a viaszolt tetszett meg.”
A tojásokat a konyhában is felhasználták, igaz ezúttal a belsejét. A kis kukták pedig ügyesen segítettek a tájház szakácsnőjének a hagyományos sárga túró elkészítésében. A program végén pedig jöhetett a várva várt locsolkodás. A leánykák ünneplőbe öltözve készültek a fiúk fogadására, akik a kapuban szinte toporogva várták a szólítást, hogy már jöhetnek-e. Természetesen vízzel megtöltött vödröket is kaptak a kezükbe. A locsoló technikájuk bevetése előtt azonban minden egyes fiú elszavalta a saját versikéjét, aminek a végén a lányok a „szabad-e locsolni?” kérdésre, igennel feleltek.
Nagydobronyban rengeteg gyerek gyűlt össze a parókia udvarán, hogy felelevenítsék a húsvéti szokásokat. A Nagydobronyi Református Egyházközség második alkalommal szervezett húsvétváró foglalkozást, ahol a virágvasárnap történetének megismerésén túl alkalmuk nyílt tojásfestésre és állatsimogatásra is. Előtte azonban mindenki kapott egy színes szalagot, amivel közösen díszítették fel a zöld ágat. Az említett „ződág” mai napig élő hagyomány Nagydobronyban. Virágvasárnap a lányos háznál a szülők levágtak egy szép ágat a fáról, amelyet aztán színes papírszalagokkal vagy lufikkal díszítettek, jelezve: szabad jönni locsolózni.
Kolozsy Judit, hitoktató: „A Nagydobronyi Református Egyház második éve rendezi meg ezt a húsvétváró alkalmat, azért, hogy felelevenítsük a virágvasárnapi történetet, először is a gyerekeknek, és hogy a nagydobronyi hagyományokat ápoljuk. A zöld ágat készítünk, és nagydobronyi hímes tojásokat festünk, és aztán pedig, hogy ez a munka jól menjen, egy lángost és egy üdítőt fogyaszthatnak el a gyerekek, és közben az állatokat is megsimogathatják.”
Számos kárpátaljai településen komoly hagyománya van a kézzel hímzett tojásnak. Minden itteni régiónak megvan a maga jellegzetes technikája is. Nagydobronyban például néhány évtizeddel ezelőtt még csíkos tojásokat festettek, aztán jöttek a mintás tojások. A legjellegzetesebb minta azonban a tulipán virág, kalocsai minták, árvácska, búzavirág vagy szegfű. A gyerekek most szabadjára ereszthették a fantáziájukat, így aztán különböző tojások készültek.
Vass Tamás: „Hát egyelőre nekem a tojásfestés tetszett a legjobban, meg az állatsimogatás, és általában mi itt, Nagydobronyban úgy szoktunk locsolózni, hogy a lányok virágvasárnap zöld ágat állítanak, és megyünk parfümmel házról házra, ahol van egy lány, és mondunk verset, és meglocsoljuk, és kapunk érte tojást.”
Balog Leila: „Nálunk a húsvét mindig azzal kezdődik, hogy szépen felöltözünk. Nagyon sok tojást festünk. A legtöbb tulipán van, sok locsoló jön nálunk, és nagyon szép verseket mondanak, sok tojást adunk oda.”
A református egyház hívei a böjti időszakban nem a bizonyos ételektől való tartózkodásra, hanem a belső, lelki felkészülésre helyezik a hangsúlyt. Lehetnek a vidéken eltérő szokások, egy azonban bizonyos: ez az ünnepkör magába foglalja azt, ami most a kárpátaljaiak számára felekezettől függően a legfontosabb, még pedig a reményt.
Kolozsy András, esperes, Ungi Református Egyházmegye: „Nálunk Nagydobronyban nagyhéten reggel és este istentiszteletek vannak, és ilyenkor Jézus Krisztusnak a szenvedéstörténetével foglalkozunk, és a csúcsa az, amikor eljutunk odáig, hogy az a szenvedés, ami nagypénteken történt, az értünk, miattunk és helyettünk történt meg, és arra kérjük a mi megváltónkat, hogy hozzon változást a mi életünkbe, adjon nekünk új szívet és új lelket. És természetesen most hangsúlyos az, hogy ő az, aki a békességnek a fejedelme hozza el számunkra a békét.”
A helybélieknek köszönhetően volt kicsi és nagy nyuszi, két boci és egy póniló is, akiket bátran simogathattak a kicsik. Mindnyájuk örömére a kis állatok is igényelték gondoskodást, a gyerekek pedig példaértékű kedvességgel kényeztették azokat. A Nagydobronyi Református Egyházközség tartalmas napot szervezett a környék apróságainak, akik a nap végén az ügyes kezű szakácsok által helyben készített, frissen sült, gőzölgő lángossal pótolták a nap folyamán leszaladgált energiát. Bár Kárpátalján ez a húsvét is érezhetően más, hiszen nincs tele tojásokat gyűjtő kisfiúkkal az utca, nem kíséri most őket szabadon az édesapjuk. De az egyházi és civil szervezetek most is igyekeznek méltó hangulatot teremteni a gyermekeknek, hiszen ők, legyen bármilyen nehéz is a helyzet, mindent megérdemelnek.
