Ugrás a tartalomra
MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Orbán: Ingyen internet lesz a digitális oktatásban tanulóknak Magyarországon

2020-11-14
12:31
Forrás
Pannon RTV
Aláírta Orbán Viktor magyar miniszterelnök azt a kormányrendeletet, amelynek értelmében ingyen internetet használhatnak a digitális oktatásban tanulók.

Orbán Viktor azt mondta, ez az elkövetkező 30 napra vonatkozik majd. Hozzátette, fontos, hogy a magyarországi családok megkapják ezt a segítséget az elkövetkező időszakban.

Orbán Viktor, miniszterelnök, Magyarország: „A helyhez kötött internetszolgáltatás 30 napra ingyenesen vehető igénybe, a köznevelésben és a szakképzésben, nappali rendszerű nevelés-oktatásban és szakmai oktatásban elrendelt, tantermen kívüli, digitális munkarendben működő, középfokú iskolával fennálló jogviszonyra tekintettel. Ez magyarul annyit jelent, hogy akik digitális oktatásban vesznek részt, és ezért internetet használnak, azt ingyen tehetik meg ebben az időszakban. Majd lesz egy vita erről a cégekkel, de most fontos, hogy a családok ezt a segítséget megkapják. A fiatalokat arra kérem, hogy a digitális oktatást ne tekintsék vakációnak, hanem tanuljanak.”

Orbán Viktor
Magyarország
digitális oktatás
távoktatás
online
internet
ingyenes
díjmentes
koronavírus
járvány

Most

16:00

Ma van a Nemzetközi Jegesmedve Nap

A jegesmedvék életük nagy részét a Jeges-tenger jegén töltik, a világ egyik leghidegebb környezetében. Megközelítőleg 21 és 31 ezer egyed él a Földön, de sok más állathoz hasonlóan őket is fenyegeti a klímaváltozás.
15:28, Frissítve: 17:24

2037 méternyi kolbász tekeredett Turián

A Turiai Kolbászfesztiválon a járványügyi helyzet miatt idén az ünnepség és a vásár elmaradt. Csak a Guiness-rekordot tartó kolbász készítőiből és a szervezőkből, valamint a kolbászkészítő verseny kisszámú résztvevőjéből állt az idei esemény.
15:01, Frissítve: 17:00

Disznótor a muzslyai réten

A muzslyai réten, Budai Zoltán tanyáján, ma baráti körben hagyományos disznótor volt, amelynek az „áldozata” egy háromszáz kilogrammos jószág volt.

Népszerű

Halálos közúti baleset Topolyánál

A szerencsétlenség szerda este fél nyolckor történt Topolya bejáratánál, egy kombi hátulról egy kapcsolható eszközt húzó traktornak ütközött.

Megtalálták az eltűnt niši fiú holttestét

A rendőrség nem adott hivatalos közleményt a halott személyét illetően, viszont a Szerbiai RTV azt írja, Jovan Veselinović anyja megerősítette, hogy az eltűnt fiára találtak rá.

Üresen állnak a zentai árupiac standjai

Kedd óta üresek a zentai árupiac asztalai. Az árusítók beszüntették a munkát. Ennek több oka is van. Az ügyben megszólalt a piacot üzemeltető vállalat igazgatója is.