Ugrás a tartalomra
Pannon RTV

Szijjártó Péter: A külpolitika legfontosabb területe a nemzetpolitika

2019-11-12
13:53
2019-11-12
17:51
Forrás
MTI
A történelmi tények tiszteletben tartása nem lehet revizionizmus - jelentette ki Szijjártó Péter az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának keddi ülésén.

A magyar külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta, a külpolitika egyik legfontosabb területe a nemzetpolitika. Szijjártó megjegyezte, azért indították el a határon túli gazdaságfejlesztési programokat, hogy gazdaságilag is megerősítsék a magyar nemzeti közösségeket. Több mint 44 ezer pályázatot támogattak, ezekkel 228 milliárd forintnyi beruházás jött létre. Szerbia kapcsán azt is leszögezte, Magyarország joggal érvel Szerbia uniós tagsága mellett, hiszen a szomszédos országok közül ott a legtisztességesebb az eljárás a magyar közösséggel szemben.

Szijjártó Péter
nemzetpolitikáért felelős államtitkár
külpolitika
Magyarország

Most

09:51, Frissítve: 10:03

Tanyavilág, ahogyan Gallusz László látja

Tanyák, Sorsok – Tanyasorsok címmel jelent meg Gallusz László nyugalmazott újságíró, műsorszerkesztő legújabb, önálló kötete, amelyben a bácskai és bánáti tanyavilág múltját és jelenét mutatja be.
21:57, Frissítve: 22:03

Mi az óbecsei sárga víz titka?

Óbecsén négy artézi kút működik, sárga vizüket nagyon sokan isszák. Két kút vizét néhány hétig tilos volt fogyasztani. Egy ideje ismét iható víz folyik ezekből a kutakból.
21:37, Frissítve: 21:48

Felgyorsul-e Szerbia EU-csatlakozási folyamata?

Az új csatlakozási fejezet megnyitásáról és Szerbia EU-s csatlakozási lehetőségeiről beszélt Kovács Elvira, a Szerbiai Parlament Európai Integrációs Bizottságának elnökhelyettese a Közügyekben.

Népszerű

kokain por

Kokainfogás Röszkén

Százmillió forint értékű kokainfogás volt a röszkei határátkelőn – tájékoztat a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.