Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Dragan Miljanić

Akár 134 kilométert is gyalogolhatnak a Fruška gora-i maraton résztvevői

2021.09.18
15:30
2021.09.18
18:21
Forrás
Pannon RTV
Kevesebben jelentkeztek az idei Fruška gora-i maratonra, mint az előző években. A kétnapos rendezvényt eredetileg április 24-én és 25-én tartották volna, a járványügyi helyzet miatt viszont szeptemberre halasztották.
Pannon RTV/Dragan Miljanić

A 44. Fruška gora-i maratonon gyalogtúrájának résztvevői reggel kilenckor indultak. Gyerekek, kutyusok, felnőttek, egyaránt részt vehetnek ezen a túrán. Tizenkilenc különböző hosszúságú útvonal közül lehetett választani. A szívekkel kijelölt ösvényen kell megtenniük a különböző távokat.

Az újvidéki Luka Mirković már harmadszorra vesz részt a maratonon apukájával. Minden évben egyre hosszabb távra jelentkeznek.

„A mai gyerekeknek nem sok alkalmuk van kimozdulni, friss levegőt szívni. Szeretek apukámmal túrázni, először 2016-ban gyalogoltunk négy kilométert az "Öröm" nevű útvonalon, a következő túránk tízkilométeres volt, most pedig tizenhat kilométert fogunk gyalogolni.”

Pannon RTV/Dragan Miljanić

Mind a sétatúrán, mind a versenyen részt vehetnek a házi kedvencek is.

Sordje Rebecca, magyarkanizsai résztvevő: „Így négyesben még nem voltunk, én járok már, kb. tízszer voltam már itt a maratonon, de most ez új felállás, de a kutyákat is hoztuk már, csak nem négyen jöttünk.”

A zentai Dobó Ákos tapasztalt sportoló. Több külföldi maratoni futóversenyen ért már el eredményeket, most szeretné a Fruška gorát is meghódítani.

„A verseny is lényeg, az adrenalin, a felkészülés, vagy talán inkább a felkészülési idő, ami a csúcspontja ennek a dolognak, itt ez csak kiteljesedik. Én ugye Vajdaságból származom, síkságról, és mindig az volt az álmom, hogy elköltözzek a hegyekbe, úgyhogy most jelenleg is hegyek mentén lakom, és ott edzem, úgyhogy felkészülten jöttünk erre a versenyre.”

A Fruška gora-i maraton alapjában véve rekreatív és túramaraton, ezért az emberek többsége azért jön el, hogy sétáljon egyet a természetben, és kicsit kimozduljon otthonról.

Nenad Sudarov, a Fruška gora-i maraton főszervezője: „A mai napon tizenkilenc különböző hosszúságú útvonal közül választhatnak a résztvevők, attól függően, hogy ki milyen pszichofizikai állapotban van. A legrövidebb pálya négy kilométer, a leghosszabb pedig 134, azon versenyzők számára, akik valóban felkészültek az ilyen kihívásra.”

Ezen hosszú távok a megtétele körülbelül 35 órát vesz igénybe, tehát akik teljesítik, vasárnap, a késő délutáni órákban érnek majd célba.

Fruška Gora-i maraton
Fruška gora
túra
kikapcsolódás

Most

12:28

Kevés termés, alacsony ár - Bajban az almatermesztők

Már évek óta nem kecsegtető az almatermesztők helyzete Szerbiában, így Észak-Bácskában sem. Sem az időjárás, sem a piaci és felvásárlói körülmények nem kedveztek a termelőknek. Azt mondják, ennyi pénzért nem éri meg külföldre szállítani.
11:07, Frissítve: 11:15

Új helyszínre kerül a palicsi Kalandpark

Az elmúlt év októberében még a strandon kezdték el építeni, immár viszont a Palicsi Állatkertben kapott helyet. Az erről szóló döntést a helyi önkormányzat és a Palics Park Kft. közösen hozta meg.

Népszerű

Aleksandar Vučić: Aki mer, az nyer

Aki mer, az nyer - mondta magyarul Aleksandar Vučić szerb államfő Horgoson. Ezzel a mondattal Orbán Viktor magyar miniszterelnök Szerbia felé irányuló politikáját jellemezte.