Ugrás a tartalomra

Ezüstérmes a szerb férfi kosárlabda-válogatott

2023.09.10
16:49
2023.09.10
17:22
Forrás
Pannon RTV
Németország az új kosárlabda világbajnok, a szerb válogatott pedig ezüstérmes lett, miután a döntőben 83:77 arányú vereséget szenvedett a németektől.

Ezt megelőzően a csapatok még 47:47-es eredménnyel vonultak pihenőre az első félidőt követően. A Fülöp-szigeteken, Japánban és Indonéziában rendezett kosárlabda vb döntő mérkőzését Szerbia és Németország vívta. A szoros első negyed után 26:23-ra vezettek a szerb sasok.

Szerbia jól megbirkózott a német támadásokkal, és sikerült lelassítaniuk a németeket, akik viszont a második negyed utolsó perceiben átvették a vezetést, majd az utolsó másodpercekben sikerült a sasoknak egyenlíteniük.

A harmadik negyedben már nem játszottak igazán jól, nem volt szerb támadójáték, túlságosan el voltak foglalva a játékvezetői döntésekkel.

A németek a harmadik negyed végére már 12 pontos előnyhöz jutottak, és ezután a mérkőzés végéig uralták a pályát.

Szerbia több városában, így Szabadka központjában is óriás kivetítőn nézhették élőben a meccset a lelkes szurkolók.

kosárlabda
világbajnokság
Szerbia
Németország

Most

18:59

Család, mindenki bástyája

A párok több mint felének csak egy gyermeke van és ezen változtatni kell - jelentette ki Darija Kisić Vranjéban, a Család, mindenki bástyája elnevezésű projekt eredményeinek bemutatásán.

Népszerű

Elhunyt Guba Éva, a Pannon RTV újságírója

Kollégánk hosszabb ideig tartó betegség után ma hunyt el - tudatta szerkesztőségünkkel családja. Guba Éva 2020 óta volt a Pannon RTV munkatársa, mint Tisza-menti tudósító.

Itt a disznótorok ideje - Megéri-e böllért fogadni?

A hideg idő beköszöntével elérkezett a disznótorok ideje. Legalábbis ott, ahol még éltetik ezt a hagyományt. Ma már a falvakban is egyre kevesebben döntenek a disznóvágás mellett, aminek több oka is van.

Az egekbe szökött a malachús ára

Élősúlyban öt-hatszáz dinár, a hentesüzletekben a felpucolt malachús kilogrammja 900, de helyenként akár már az ezer dinárt is elkérik érte.