Ugrás a tartalomra

Hajdújáráson kivetítőn nézték a Szerbia-Brazília összecsapást

2018.06.28
09:12
2024.03.19
08:40
Forrás
Pannon RTV
Hajdújáráson is sokan szurkoltak a szerb labdarúgó válogatottnak. A faluban már hagyománynak számít a közös meccsnézés.

Hajdújáráson a helyi közösség épületében kivetítőn nézték a Szerbia-Brazília összecsapást. A mérkőzés előtti percekben többen már alig várták a kezdő sípszót és az azt követő szerb gólokat. A brazil csapat azonban az első félidő végére elhallgattatta az épület emeletén összegyűlteket. A szünetben még élt a remény az egyenlítésre, habár mindenki tudta, hogy nehéz dolga lesz a Sasoknak. Kis Torma András: „Nehéz lesz, az első félidőben elég gyengén játszottak, hogy ha nyerni akarnak a szerbek, akkor a második félidőben nagyon fel kell turbózniuk magukat.”

Mivel a második félidőben is csak a dél-amerikaiak javára módosult az állás, a legtöbben már csak egy szépítő találatban reménykedhettek a kivetítő előtt. A moszkvai lelátókon egyszer-kétszer még felzúgott a buzdítás, a kivetítő előtt ülők azonban már csak csendben nézték végig a lefújás előtti utolsó perceket.

Tóth Tibor, sportújságíró: „Bíztunk a csodában, hogy esetleg a szerb csapat nyerni tud Brazília ellen, az ötszörös világbajnok ellen. Azonban aki látta a meccset, megállapíthatja, hogy Brazília a játék minden elemében jobb volt. Sajnos azt kell mondanom, nehéz kimondanom, de megérdemelten nyert Brazília. Mondhatjuk, hogy bejött a papírforma eredmény.”

Szerbia legjobbjai utoljára 1998-ban, a franciaországi világbajnokságon szerepeltek a legjobb 16 között, akkor még Jugoszlávia néven. Azóta nem sikerült a szerb válogatottnak túlélni a csoportkört az aktuális világbajnokságon

Hajdújárás
Szerbia
Brazília

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.