Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Ürményi Frigyes

Hazai pályán kapott ki a TSC a Napredaktól

2021.09.16
19:52
2021.09.17
16:26
Forrás
Pannon RTV
A topolyai csapat az egész mérkőzésen dominált, a pontokat mégis a kruševaci csapat gyűjtötte be Zentán.

Kikapott 1:2-re a TSC a kruševaci Napredaktól a Szerbiai Szuperliga 9. fordulójában Zentán. A vendégek a 35. percben szerezték meg a vezetést Marko Bačanin találatával. Az első félidőben a hazai csapat 7 szer próbálkozott gólszerzéssel, de nem sikerült egyenlíteniük.

A térfélcsere után a TSC mindent megtett az egyenlítésért. Beszorították a vendégeket a kapujuk elé. Gólt azonban a kruševaci csapatnak sikerült szereznie. A 77. percben egy gyors kontrát követően Đorđe Jovanović duplázta meg a vendégek előnyét. A TSC a 87. percben Saša Tomanović góljával szépített, de a döntetlent már nem sikerült kiharcolniuk. A TSC utoljára játszott Zentán, legközelebb már a topolyai stadionban láthatják a szurkolók a csapatot hazai pályán.

A Napredak ezzel a győzelmével megelőzte a TSC-ét a bajnoki táblázaton. A kruševaciak jelenleg 18 ponttal harmadikak, míg a topolyai együttes 17 ponttal a negyedik a bajnokságban.

Pannon RTV/Ürményi Frigyes

Palágyi Szabolcs, a TSC vezérigazgatója a mérkőzés után kiemelte: „Vannak olyan eredmények, amelyek után egy kicsit lehangolt a csapat, vannak olyan eredmények, amelyek után örül mindenki. Hát most ezt a lehangolódást látom, és tudom, hogy az is lesz majd, de kedden már a következő bajnoki mérkőzést játsszuk. Az egy jó lehetőség lesz arra, hogy a mai eredménytelen játékot kikovácsoljuk.”

TSC
labdarúgás
Szuperliga

Most

11:33, Frissítve: 11:41

Zelenszkij: Súlyos a helyzet Donbaszban

Mariupol orosz fennhatóság alá került, az orosz csapatok arra készülnek, hogy Liman irányába nyomulnak tovább – jelenti az ukrán média. Andrzej Duda, lengyel államfő megérkezett Kijevbe.
10:39, Frissítve: 10:45

Testvértelepülési együttműködés

A magyarországi Őrtilos és Torontálvásárhely vezetősége testvértelepülési szerződést írt alá. A felek azt remélik, hogy az eddig is baráti kapcsolat a jövőben is gyümölcsöző lesz.

Népszerű