Ugrás a tartalomra
Tanjug/AP Photo/Antonio Calanni

Milan – Atalanta 1-1

2020.07.25
07:56
2020.07.25
08:03
Forrás
nemzetisport.hu
A jó formában lévő Milan és az Atalanta nem bírt egymással a Serie A 36. fordulójának nyitó mérkőzésén, a rangadó 1–1-re végződött.
Tanjug/AP Photo/Antonio Calanni

Az Atalanta kezdte bátrabban a mérkőzést, de a Milan lőtte az első gólt. A házigazda ezt követően visszavett a tempóból, a sérülések és eltiltások miatt tartalékos védelem pedig összehozott egy helyzetet az Atalanta támadójának. Duván Zapatának köszönte szépen a lehetőséget és megszerezte 18. gólját a bajnokságban.

Tanjug/AP Photo/Antonio Calanni

A második félidőben mindkét csapat több helyzetet is kialakított, azonban újabb találat nem született, így maradt az 1-1-es végeredmény.

A bajnokságban a 80 pontos Juventus mögött az Atalanta a második 75 ponttal, míg az AC Milan 60 ponttal a hatodik helyen áll.

Milan
Atalanta
Serie A
foci
futball

Most

16:10, Frissítve: 19:11

Átadták a Szent Száva-díjakat

Ezzel az elismeréssel Szent Száva napja alkalmából jutalmazzák meg azokat az egyéneket és szervezeteket, akik kiemelkedő eredményeket értek el többek között az oktatás és nevelés terén.

Népszerű

Kigyulladt egy szupermarket Szabadkán

Tűz ütött ki ma délután a szabadkai ócskapiac közelében. A sűrű, gomolygó füstöt az egész városban látni lehetett, a környéken alig lehetett kapni levegőt.

Rendőrök lepték el Horgost

Rendőrök lepték el ma reggel Horgost. Feltételezhetően azt az eltűnt férfit keresik, akinek múlt hétvégén veszhetett nyoma a településen.