Ugrás a tartalomra

Száz fiatal labdarúgó a Csubela Ferenc Emléktornán

2023.12.02
19:30
2023.12.02
19:57
Forrás
Pannon RTV
Száz fiatal labdarúgó részvételével zajlott a Csubela Ferenc Emléktorna Bácskossuthfalván. A kispályás kupán 16 csapat versengett helyi és környékbeli fiatalok részvételével. Csubela Ferenc, a VMSZ egyik alapítója és első elnöke volt.

Csubela Ferenc sokrétű társadalmi tevékenysége mellett aktívan sakkozott, de a kispályás labdarúgó tornákon is részt vett. 1975-ben ő indította el a kispályás labdarúgó bajnokságot a faluban. A Csubela Ferenc Emléktornát pedig 2012-ben szervezték meg először, ami azóta hagyománnyá nőtte ki magát – mondta Papp László a bácskossuthfalvi helyi közösség tanácselnöke a torna megnyitóján.

Papp László, tanácselnök, Bácskossuthfalva HK: „El kell mondani róla, hogy ő a sportpályán nem tudott goromba lenni. Egyszerűen a vereséget is és a győzelmet is egyformán viselte el, egyforma érzéssel, tehát őt nem bántotta a vereség. Ezért itt elmondhatom azt, hogy a résztvevő sportolók becsülték, szerették, és 1985-ben Feri bácsinak ezért a sportszerű magaviseletéért vagy a viselkedéséért Fer play díjjal tüntették ki. El kell mondanunk, hogy a mai torna az ő emlékére szerveződik meg, és én személy szerint nagyon örülök annak, hogy erre sor került, hiszen így nemcsak a politikusra emlékezünk, hanem az emberre is, aki sokat tudott tenni a falujáért, és egy tartalommal töltötte meg.”

Csubela Ferenc Emléktorna
Csubela Ferenc
Bácskossuthfalva
VMSZ
Vajdasági Magyar Szövetség
Papp László

Most

09:46

Olcsó lisztből csak mértékkel

Továbbra is korlátozza a liszt árát és a megvásárolható mennyiséget a szerb kormány. Egy személy legfeljebb öt kilót vehet a hatósági áras termékből. A rendelet a T-400-as és a T-500-as lisztre vonatkozik.

Népszerű