Ugrás a tartalomra

Szerbia vereséget szenvedett Svájctól

2018.06.22
22:03
2018.06.23
15:47
Forrás
VajdaságMa, Pannon RTV
Svájc 2-1-re legyőzte Szerbiát az oroszországi labdarúgó-világbajnokság E csoportjának második fordulójában, pénteken este Kalinyingrádban.

Ezzel a nehéz helyzetbe kerültek a szerbek, ugyanis, ha tovább akarnak jutni a kieséses szakaszba, mindenképpen győzniük kell Brazília ellen az utolsó fordulóban.

Jól kezdte a meccset a szerb csapat, hiszen Aleksadar Mitrović már az 5. percben megszerezte a vezetést. Az első 20 percben teljes fölényben játszott Szerbia, de a félidő második részében Svájc átvette az irányítást, de csak helyzetekig jutott, gólt nem sikerült szerezniük.

A második félidőben a svájciak fokozták a tempót és Xhaka jól eltalált lövésével egyenlíteni tudtak a mérkőzés 52. percében.

Az egyenlítés után kiegyenlített játék alakult ki, mindkét csapat lőhetett volna gólt, de egyik csapat sem jutott találatig. Több olyan helyzet is kialakult a pályán, amely a videobíró segítségét igényelte volna, azonban a játékvezető nem élt a lehetőséggel.

Mitrovićot az ötösön két svájci védő is lefogta fejelési helyzet közben, mégis ellene ítélt a bíró. Az elmaradt büntetőre reagálva a Szerb Labdarúgó Szövetség fellebbez a FIFA-nál az egyoldalúnak vélt bíráskodás miatt.

A szerb csapat kissé elfáradt a meccs utolsó 10 percére és Shaqiri egy kontratámadásból a 90. percben megszerezte Svájc számára a győztes gólt.

A meccs krónikájához hozzátartozik, hogy mindkét svájci gól szerzője kezükkel kétfejű sast formázva ünnepeltek Szerbia ellen. Ezzel a két albán származású játékos Albánia jelképére, a zászlóban is látható sasra utalhatott. A FIFA egyébként tiltja a politikai állásfoglalásokat a pályán.

Ezek után nagyon nehéz lesz tovább jutnia Mladen Krstajić tanítványainak, hiszen az utolsó fordulóban Szerbia-Brazília mérkőzést rendeznek. A csoportot a 4 pontos brazilok vezetik, Svájcnak szintén 4 pontja van. Harmadik Szerbia 3 egységgel, Costa Rica pont nélkül az utolsó.

Szerbia
Svájc
labdarúgás
Oroszország

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.