Ugrás a tartalomra

Több mint ezren futottak ma Szabadka utcáin

2018.09.02
13:40
2024.03.19
08:33
Forrás
Pannon RTV
A második Szabadkai Félmaraton versenyzői az öt kilométeres élményfutamra, valamint a 21 kilométeres félmaraton távra jelentkezhettek.

Idén már a Nemzetközi Atlétikai Szövetség által hitelesített pályán futottak a résztvevők. A reggeli előkészületeket követően a program gyermekfutamokkal indult. Rengeteg érdeklődő, rengeteg benevező volt a babafutamra, amelynek résztvevői 150 métert kellett, hogy megtegyenek, babakocsival. Márki Krisztina fontosnak tartja, hogy másfél éves kisfiát már most a sportra nevelje. „Voltak olyan szituációk, amikor babakocsival kellett hazafutnunk, amikor nagyon éhes volt vagy álmos, úgyhogy a hétköznapokban ezt kipróbáltuk már.”

Minden befutó gyerkőc a célban érmet kapott. Ezt követően Bogdan Laban szabadkai polgármester és Bunford Tivadar, a VKT elnöke, hivatalosan is megnyitották a rendezvényt. „Már nemzetközivé nőtte ki magát ez a rendezvény, nagyon sok idegen szavat hallottam itt a versenyzők között sétálva, tehát több országból jöttek a versenyzők, főleg a szomszédos Magyarországról.”

Bene Sarolta Pécsről érkezett és a 21 kilométeres távon nevezett be. Futás közben akarta megcsodálni Szabadka szecessziós épületeit. „Nagyon tetszik, nagyon sok szép régies épület van.”

Közös bemelegítés előzte meg a rajtot. Az 5 kilométeres távra benevezett Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke is. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti képviselője a szervezőbizottságban tevékenykedett. „Tavaly 514-en futottak az 5 kilométeres és a félmaratoni távon, most 633 nevezőnk van, tehát azt gondolom, hogy ez egy jelentős előrelépés, hogyha a gyermekfutamok résztvevőit is ideszámoljuk, akkor több mint ezren futnak ma Szabadka utcáin.”

A rajtot követően a versenyzők átfutottak a Harcosok sorakozója lakótelepen, a Sugárúton, a Szegedi és a Zentai úton a Patria szállóig, de elhaladtak a Zsinagóga és a Raichle-palota előtt is. A második Szabadkai Félmaraton hivatalos arca Mester Gyula, szabadkai születésű olimpiai bajnok röplabdázó volt. „Ez egy nagy dolog, mert népszerűsítjük a sportot. Természetesen nem lehet mindenki profi sportoló, de fontos, hogy az emberek rekreatívan foglalkozzanak sporttal, lehet ez biciklizés, tenisz, úszás. Ahogy láttuk, az 5 kilométeres táv lefutása az emberek nagy részének nem okoz problémát.”

Az 5 kilométeres élményfutamban a férfiaknál a zentai Nagy Gellért Béla, a nőknél az újvidéki Katarina Pohlod győzött, míg a 21 kilométeres távot Aleksandar Adžić belgrádi és Nora Trklja szabadkai versenyző teljesítette elsőként.

A versenyek eredményei

Szabadkai Félmaraton
Szabadka

Most

20:56, Frissítve: 07:18

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.