Ugrás a tartalomra
Tanjug/AP/Jae C. Hong

További halasztások és újratervezések a sportvilágban

2020-03-31
18:41
Forrás
Pannon RTV
A koronavírus-járvány miatt továbbra is folyamatosak a halasztások a nemzetközi sportéletben.

A német első- és másodosztályú labdarúgó-bajnokság felfüggesztését április 30-ig meghosszabbították. Erről a liga virtuális közgyűlésén döntött a 36 profi klub.

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) bejelentette, hogy elhalasztja a hegyikerékpáros világbajnokságot, amelyet június 25. és 28. között a németországi Albstadt városában rendeztek volna.

Az amerikai nyílt teniszbajnokság, azaz a US Open szervezői az egészségügy részére biztosítják a torna helyszínéül szolgáló Billie Jean King National Tennis Centert.

Az otthon ülő szurkolók részére azzal kedveskedik az észak-amerikai kosárlabda- (NBA), illetve amerikaifutball-liga (NFL), hogy ingyenessé tette videós alkalmazását (game pass), melyen keresztül az érdeklődők a korábbi mérkőzéseken kívül más tartalmakat is nézhetnek.
 
A Nemzetközi Tekvondó Szövetség bejelentette, hogy a tervek szerint még idén megrendeznék azokat az olimpiai kvalifikációs versenyeket, amelyeket tavaszról kellett elhalasztani.

A Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) jelezte, a tokiói olimpia egy évvel történő halasztása ellenére 2021 augusztusában rendezik meg a csengtui nyári Universiadét, és csupán két versenynapot kell csúsztatni. Így az egyetemisták és főiskolások világjátéka nem augusztus 16-án, hanem 18-án kezdődik, és nem 27-én, hanem 29-én ér véget. A FISU és a szervezők bíznak benne, hogy az olimpikonok közül így is sokan indulnak majd az Universiadén, amelyre több mint 150 országból tízezer sportolót várnak.

koronavírus
sport
tenisz
kerékpározás
Universiade
labdarúgás
nfl
NBA

Most

Népszerű

Újra szabadon átléphető a szerb-magyar határ

Ma délelőttől karanténkötelezettség nélkül lehetséges a személyforgalom a szerb-magyar határon a szerb és a magyar állampolgárok számára - jelentették be Röszkén sajtótájékoztatón.