40 000 négyzetkilométernyi holdfelszín képes a víz tárolására
A felfedezés minden bizonnyal hatással lesz a 2024-re tervezett amerikai emberes űrmisszióra is. Már korábbi kutatások is találtak hidratációra utaló jeleket a holdfelszínen, különösen a déli pólus környékén. Ezek az észlelések ugyanakkor 3 mikrométeres hullámhosszon történtek, ami problémát jelentett a kutatóknak; nem lehetett egyértelműen megmondani, hogy az adatok valóban vízmolekulák jelenlétéről tanúskodnak, vagy csak hidroxilmolekulákat tartalmazó ásványokat találtak. Az amerikai űrügynökség Goddard Űrközpontjának egyik munkatársa ezért 6 mikrométeres hullámhosszon vizsgálta a holdat a SOFIA obszervatóriummal.
Kiderült, hogy a víz magas szélességeken, a déli pólusok környékén, valószínűleg vulkanikus eredetű, üvegszerű anyagba, vagy a holdfelszín szemcséi közé van bezárva.
Szintén a SOFIA adatai alapján sikerült feltérképezni a Holdon az ún. hidegcsapdák eloszlását is. Ezek a kisebb-nagyobb területek elég hidegek ahhoz, hogy az illékony anyagokat akár évmilliárdokig fagyott állapotban tartsák. A holdi hidegcsapdák mindkét póluson megtalálhatók, kiterjedésük változatos, a legparányibbak csupán 1 centiméter átmérőjűek. Az eredmények szerint a kisebb hidegcsapdák száma jelentősen felülmúlja a nagyobbakét. A kutatók számításai szerint körülbelül 40 000 négyzetkilométernyi holdfelszín képes a víz tárolására.
A két felfedezés azt bizonyítja, hogy a különböző folyamatok hatékonyan biztosítják a Holdon a víz jelenlétét, és mindkét sarki területen találhatók hidegcsapdák. Ez az ismeret a jövőbeli holdmissziók szervezésére is hatással lehet.
