Ugrás a tartalomra
Pixabay/mohamed_hassan

Készül a finn orrspray-csodavakcina

2021-01-17
21:20
2021-02-06
16:49
Forrás
hirado.hu
Finnországban a kormány felháborodásának adott hangot az akadozó vakcina-szállítmányok miatt. Krista Kiruru miniszter azt mondta, hogy csak csordogál az EU által beszerzett vakcina.

A Finn Vektor nevű cég egyetemi kutatók együttműködésével olyan oltóanyagot fejleszt, amely tulajdonképpen egy orrspray segítségével az orrnyálkahártyán keresztül szívódik fel. A koronavírus felszíni fehérjéjét bejuttatják egy génátadási technológiával az emberi szervezetbe. Az állatkísérletek rendkívül sikeresek voltak, és ha minden jól megy akkor a nyár végén az emberkísérleteket is megindíthatják. A finnországi kutatók elmondták, nem kívánnak versenyezni a nagy cégekkel, 1,7 millió eurót kaptak eddig magánforrásokból és a finn állam nem vesz részt jelenleg ebben a projektben, pedig legalább 10 millió euróra lenne szükség.

Nem valószínű, hogy az év vége előtt megvalósulna bármi az elképzelésekből, kivéve ha valamelyik nagy cég felkarolja a projektet.

orrspray
koronavírus
Finnország
járvány

Most

17:10, Frissítve: 17:23

Megkapta az oltást Áder János

A magyar köztársasági elnök néhány nappal ezelőtt kapta meg az értesítést háziorvosától, hogy sorra kerül és kínai vakcinát ajánlott fel neki.
16:00, Frissítve: 16:10

Antalfalván is folyamatos az oltás

Javában zajlik a koronavírus elleni oltás beadása Antalfalva községben is. A kínai Sinopharm, az amerikai-német Pfizer-BioNTech és a brit-svéd AstraZeneca által gyártott oltóanyagok közül választhatnak az oltakozni vágyók.
14:13, Frissítve: 16:54

Mi a teendő, ha valakit kutyatámadás ér?

Nemrég súlyos kutyatámadás ért egy szabadkai nőt. Az eset igencsak felborzolta a kedélyeket a városban, hiszen gyakran látni kóbor kutyákat az utcákon, a parkokban, a tereken magányosan vagy kisebb-nagyobb csoportokba verődve.

Népszerű

Megtalálták az eltűnt niši fiú holttestét

A rendőrség nem adott hivatalos közleményt a halott személyét illetően, viszont a Szerbiai RTV azt írja, Jovan Veselinović anyja megerősítette, hogy az eltűnt fiára találtak rá.

Üresen állnak a zentai árupiac standjai

Kedd óta üresek a zentai árupiac asztalai. Az árusítók beszüntették a munkát. Ennek több oka is van. Az ügyben megszólalt a piacot üzemeltető vállalat igazgatója is.

Halálos közúti baleset Topolyánál

A szerencsétlenség szerda este fél nyolckor történt Topolya bejáratánál, egy kombi hátulról egy kapcsolható eszközt húzó traktornak ütközött.