Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Molnár Ádám

Luca-napot ünnepeltek Horgoson

2018.12.14
13:10
2018.12.14
16:33
Forrás
Pannon RTV
Három darab otthon készített Luca-pogácsa volt a belépő tegnap este a horgosi Bartók Béla Művelődési Egyesület által szervezett koncertre és táncházba.

A Luca, Luca, Kitty-Kotty elnevezésű zenés rendezvény a Luca-napi szokások köré épült.

A népi szokásokat és hiedelmeket már a legkisebbek is ismerik Horgoson. Így van ez a december 13-i Luca-nappal is.

Radics Zara:
„- Hogyan készültök?
- Úgy, hogy meglocsoljuk a búzát, és sütünk Luca-pogácsát.”

Pannon RTV/Molnár Ádám

A helyi Bartók Béla Művelődési Egyesület által szervezett koncerten fellépet a szabadkai Bóbita leánykórus, a horgosi Fülemüle leánykórus és szólistái, valamint a Tücsök zenekar is. Meglepetésként a szervezők elkészítették a Fülemüle leánykórus első önálló lemezét is.

Davidov Flóra, énekes, Fülemüle leánykórus:
„- Én nagyon szeretem a kórusunkat, szerintem nagyon ügyesek a lányok, nagyon büszke vagyok rájuk. Én ma eléggé izgultam, de végül is sikerült.
- Mit tudsz a Luca-napról egyébként?
- Az én Luca-napi szokásom általában, hogy mamákkal meg anyukámmal sütünk pogácsát.”

Pannon RTV/Molnár Ádám

A szervezők, táncoktatók szerint fontosak az ilyen rendezvények, hiszen a gyerekek így ismerhetik meg a szokásainkat, ünnepeinket.

Szécsi Zsolt, szervező: „A 15. században volt egy vértanú, aki nagyon népszerű volt abban az időben, Szent Lúciáról beszélünk, az ő nevéhez rengeteg babona, hiedelem kapcsolódott. Tehát a régi időkben ez egy olyan szent ünnep volt, hogy nem volt szabad dolgozni sem. A paraszti világban ez a termékenység ünnepe volt, hogy tojjanak a tyúkok, legyen nagy gazdaság, legyen nagy termés.”

Pannon RTV/Molnár Ádám

Este, a táncház alkalmával a kicsik és a nagyok is bekapcsolódhattak a mulatságba, és elsajátíthatták a lépéseket.

Luca-nap
Horgos
táncház
Bartók Béla Művelődési Egyesület

Most

13:42, Frissítve: 13:54

Marad a perzselő napsütés

A hét második felében is perzselő napsütésre és 35 fok feletti csúcshőmérsékletekre kell számítani térségünkben.
12:36

Folyamatosan gyengül a forint az euróval szemben

Hétfőn már a 404-es határt is átlépte. A magyar fizetőeszköz értékvesztését a nemzeti bank folyamatosan igyekszik enyhíteni. Kedden például jelentősen emeltek az alapkamaton, amivel némi enyhülést tudtak elérni.
12:18, Frissítve: 12:23

Szabadka jövőjéről Belgrádban

Szabadka építészeti hagyatékának jövőjéről, valamint a Szabadka-Szeged vasútvonal felújításáról is előadást tartottak Belgrádban. Az esemény a VMSZ belgrádi szervezetének szervezésében valósulhatott meg.
12:09

Lesznek új oldtimerek?

Több tucat oldtimert és Tomos motorkerékpárt csodálhatnak meg a hétvégén a veterán járművek kedvelői Szabadkán és környékén.

Népszerű

Apa és négy gyerek – segítsünk a Vranka családnak

Segítségre szorul a szabadkai Vranka család. Az apa egyedül neveli négy gyermekét. A szerény körülmények között élő öttagú családnak leginkább élelmiszerekre, tisztálkodási szerekre, valamint építőanyagokra lenne szükségük.