Ugrás a tartalomra

Óbecsére került Szerbia első korszerű vezetésszimulátora

2020.10.08
15:09
2020.10.08
17:25
Forrás
Pannon RTV
Ezen biztonságos körülmények között lehet gyakorolni a vezetést a legkülönbözőbb közúti és látási viszonyok között is. Az értékes eszköz megvásárlását a Prosperitati Alapítvány is támogatta.

Szerbiában egyedülálló vezetésszimulátort mutattak be Óbecsén, a veszélytelen vezetéstechnikai és forgalmi helyzet gyakorlása ezen sokkal egyszerűbb, mint a közúti forgalomban.

Patyerek Réka, Óbecse: „Más a közeg, hiszen nem a forgalomban vagyunk, annak ellenére, hogy szimulátorban ülünk. Ez azért fontos, mert aki esetleg fél a vezetéstől első alkalommal, itt minden zökkenőmentesen tud működni, ha hibázunk, akkor sem okozunk balesetet, és ez fontos.”

A 17 ezer euró értékű szimulátor megvásárlását a Prosperitati Alapítvány is támogatta. A szimulátoron minden időpontban rendelkezésre állnak olyan környezeti körülmények és látási viszonyok is, amelyekkel közúti vezetés során nem mindig találkozhat a tanuló.

Marijan Vuković, autósiskola-tulajdonos, Óbecse: „Itt nincs lehetőségünk arra, hogy autópályán, emelkedőn vagy lejtőn oktassunk, de a szimulátor segítségével ezt is megtehetjük. A németekkel megbeszéltük, hogy mindent beépíthetünk majd, amiről a gyakorlat során kiderül, hogy elengedhetetlen a diákjainknak, ilyen lehet például a fényviszonyok változása a közlekedésben, az éjszakai vezetés, a köd, stb.”

A szimulátoros oktatás jelenleg nem része az autóiskolai képzésnek, így az erre kiterjedő törvénymódosításig elsősorban azoknak lehet a segítségére ez az eszköz, akiknek van jogosítványuk, de félnek vezetni, illetve a diákoknak.

Marijan Vuković, autós iskola tulajdonos, Óbecse: „Azt szeretnék, ha azok a középiskolás diákok, akik a régióban hivatásos sofőröknek tanulnak, már az első iskolaévtől részt vehetnének itt gyakorlati oktatáson és itt gyakorolhatnának.”

A szimulátoron előzetes bejelentkezés után 600 dináros óradíjért lehet gyakorolni. Az első jelentkezők ingyen is kipróbálhatják a készüléket.

Szerbia
Óbecse
autósiskola
vezetés
Prosperitati Alapítvány

Kapcsolódó tartalmak

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.