Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Molnár Ádám

Parasztolimpia Moholon

2023.09.17
13:27
2023.09.17
16:20
Forrás
Pannon RTV
7 csapat mérte össze tudását a vasárnap megszervezett Moholi Parasztolimpián. A kérdés az volt, hogy melyik csapat teljesít a legjobban a rá váró feladatokat illetően. Emellett főzőverseny, gyerekprogramok is várták a Moholra látogatókat.

A programon legjobban teljesítők értékes ajándékokban részesültek.

Versenyzőkkel telt meg a moholi Hangár melletti terület. Egymás után érkeztek a versenyszámok, ahol a Parasztolimpiára jelentkező csapatok próbálhatták ki magukat, hol egyéniben, hol csapatban.

Pálfi Krisztián, résztvevő, Magyarkanizsa: „Eddig kettő versenyszám ment le, mind a kettő ügyességi, illetve erőverseny. Az első az csizmadobás volt, itt 27 métert dobtam, életemben először dobtam, úgy éreztem, hogy első próbálkozásra jól sikerült, illetve a másik versenyszám a traktorkerék forgatás volt, itt 19-et sikerült elérnem.”

Az olimpiai programok színesek voltak, az öt fős csapatok mintegy 10 versenyszámban teljesíthettek.

Rigó Flórián, szervező, elnök, VMSZ moholi helyi szervezet: „A csapatok azok népi, mezőgazdasághoz tartozó számokban tudnak versenyezni, ilyen kerék gurítás, traktor tolás, szalma dobás, zsákhordás, ügyességi játékok, tojás hordás, ezek azok, amik a csapatjátékok. A gyerekeknek pedig zsákba ugrálás és hasonló programokat fogunk biztosítani.”

Az elmúlt években a Parasztolimpia a település egyik legnagyobb és leglátogatottabb családi rendezvényévé nőtte ki magát.

Tóbiás József, elnök, KKT, Ada: „Óriási jelentősége van, közösségépítő jelleg van, amely abban nyilvánul meg, hogy az emberek egy kellemes, közös napot töltenek el, és hónapokkal az esemény előtt már kérdezősködnek, hogy mikor fog lenni, hogy biztos itthon legyenek, külföldiek is, külföldről is haza jönnek az emberek.”

A program részeként főzőversenyt is szerveztek, ahol 49 csapat vett részt.

Mohol
parasztolimpia
Moholi Parasztolimpia
Rigó Flórián
VMSZ
Tóbiás József

Most

15:50, Frissítve: 17:53

102-en vették át kollégiumi kulcsaikat

Összesen 102 elsőéves hallgató írta alá a beköltözési szerződést az Újvidéki Európa Kollégiumban. Ünnepi műsor is volt. Fremond Árpád az MNT elnöke az itthoni ösztöndíjlehetőségekre hívta fel a figyelmet.

Népszerű

Kádár Lara, az ifjú futótehetség

Még csak 12 éves, de a világranglista 3. helyén áll korosztályában, miután Gyepükajánon 87 kilométeres távot teljesített, és felállította az új szerb junior női csúcsot Kádár Lara.