Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Raffai Csaba

Segítsünk a Surányi családnak

2020-11-21
15:52
2020-11-21
18:12
Forrás
Pannon RTV
Tűzifa, építőanyag, meleg ruha, étel - mindez hiányzik a nehéz sorsú szabadkai Surányi család otthonából. A hattagú családnak nagy szüksége lenne segítségre.

Ottjártunkkor éppen banánt eszegetett Leona, Surányi Vesna kisebbik lánya. Mostanában kaptak némi pénzadományt, és a beteg édesanya végre vásárolhatott a gyerekeknek egy kevés gyümölcsöt. Az elmúlt napokban azonban még tejre sem futotta nekik, panaszolja a kétségbeesett asszony.

A konyhában ritkán készül főtt étel. Sokszor csak akkor esznek, amikor a munkából hazaér az édesapa is. A család akkor került igazán nehéz helyzetbe, amikor megbetegedett az édesanya, emiatt pedig elveszítette a munkáját. Szürke hályog támadta meg mindkét szemét, és csaknem megvakult. A drága gyógykezelésére pedig hitelt kellett felvenniük. Most annak terhe alatt tengetik életüket.

Surányi Vesna: „Dolgozik a férjem, de ő nagy hitelt vett fel és most nagyon kevés fizetést kap, 20 ezer dinárt egy hónapra, meg én, amit kapok a kisfiúra, minden hónapban, ennyi az egész. Tehát ebből élünk, ebből fizetjük a rezsit, tűzrevalót ebből vesszük, meg az élelmet, de nagyon szűkösen.”

A kétéves Hunor és a négyéves Leona még nem érzékeli a család nehéz helyzetét, hiszen szeretetben élnek. Az idősebb gyerekek, Stefan és Kitti, akik már középiskolások, nap mint nap megtapasztalják a nélkülözést. Számítógép és internet nélkül a távoktatást sem tudják követni. Azonban mindent megtesznek, hogy segítsenek szüleiken.

Surányi Kitti: „Felporszívózok, elmosogatok, feltakarítok, anyának segítek, a kinti munkákat is vállalom, a jószágok körül is segítek.”

Amikor szóba kerül a karácsony, Kitti majdnem elsírja magát. Már álmodni sem mernek, még külön szobáról sem, ugyanis a két középiskolás az előszobában alszik. A két gyerek leghőbb vágya, hogy külön szobájuk lehessen, emellett mobiltelefont és szép ruhákat is szeretnének.

Evinger Stefan: „Keramikusnak tanulok a középiskolában, ez volt az álmom.  Minden nap iskola előtt kimegyünk megetetni, megitatni és elrendezni a jószágokat. Délelőttös vagyok, ezért ötkor kelünk a testvéremmel, hogy én etessek, ő pedig itasson. Nyáron a fát vágtam és a veteményest is rendeztem.”

A szülők mindent megtesznek annak érdekében, hogy gyermekeik számára biztosítani tudják mindazt, ami nélkülözhetetlen. Ezek: a rendszeres étkezés, a meleg szoba és az iskoláztatás. A Surányi család bármilyen segítséget elfogad.

Aki segíteni szeretne az a családdal a 0658127788-as telefonszámon fel tudja venni a kapcsolatot.

Aki pénzzel szeretne segíteni, az ezt a következő számlaszámra történő befizetéssel teheti meg: 325-9300701731731-61

jótékonykodás
Surányi csalá
szegény

Most

Népszerű

Új szigorításokat vezetnek be Szerbiában

Hétköznaponként 17 órakor be kell zárniuk, hétvégente pedig ki sem nyithatnak a vendéglátóipari egységek és a szolgáltatói tevékenységeket végző vállalkozások - többek között ez tartozik az új szigorítások közé - írja a szerbiai sajtó.