Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Tímár Zsolt

A Szent Trifon napján vágott vessző gazdag szőlőtermést ígér

2020.02.16
16:20
Forrás
Pannon RTV
Ünnepi vesszővágást szervezett a bajmoki Szent Trifon Borlovagrend. Az eseményre szerbiai más településeiről és Magyarországról érkező borlovagok is ellátogattak.

17 borrend képviseltette magát a Szent Trifon napi vesszővágáson.

A Fejér megyei Csókakő községből is érkeztek borlovagok Bajmokra. Fűrész György, polgármester, Csókakő, Magyarország: „A határon túli területek nekünk igazán szívügyünk mind önkormányzati, mind Szent Donát borrend szempontjából is. A bor, amely népeket és kultúrákat is összeköt egyben, ez egy jó alkalom arra, hogy ne az ellentétekkel, hanem éppen azzal foglalkozzunk, ami bennünket összeköt, például a bor szeretete. Hogy más nemzetekkel, más nemzetiségekkel meg tudunk ismerkedni, ezért nagyon fontos, hogy itt lehetünk a Vajdaságban.”

Az eseményen Simon Mária Veronika magyarországi festő ikonját is felszentelték. A szentképet - amelyet a helyi borlovagrendnek adományozta a művész - a bajmoki pravoszláv templomban helyezik ki.

Simon Mária Veronika, festőművész, Magyarország: „A Szent Trifon borrenddel úgy kerültem kapcsolatba, mint ahogy általában az összes borrenddel, hogy megfestettem a védőszentjeiket és részt vettem a különböző rendezvényeiken, a festmények felszentelésén. Ez a munkásságomnak kicsiny, nem túl nagy részét teszi ki.”

Szent Trifon a szőlészek, borászok védőszentje. Ezen a napon a szőlészek vesszőt vágnak, melyből megjósolják, hogy milyen lesz az idei szőlőtermés. Molnár Károly, nagymester, Szent Trifon Borlovagrend, Bajmok: „Bajmok kétnyelvű falu valójában. Egymás mellett áll a pravoszláv és a katolikus templom. A mi egyesületünk is nagyrészt kevert, ezért, ha már mindannyian kevertek vagyunk, akkor az ünnepeket is megkevertük. Szerintem sokkal szebb így, hogy mindenki a saját kultúráját bele tudja vinni.”

A Szent Trifon napján vágott vesszőből egyébként arra lehet következtetni, hogy az idei évben gazdag szőlőtermés várható.

Szent Trifon
vesszővágás
Bajmok
borlovag
borlovagrend
védőszent

Most

07:52

Ki Ladik Katalin?

Ha hangköltészet és performance, akkor Ladik Katalin. A művésznő köré épített gondolatokat és a konceptuális művészet alapelveit állította színpadra legújabb előadásában a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház.

Népszerű

Narancssárga riasztás van érvényben egész Vajdaságban

Jön a rossz idő – figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Vajdaságban és Közép-Szerbia egyes részein narancsriasztás van érvényben. A hétvégéig és a jövő hét első felében folytatódik a változékony időjárás, záporokkal, zivatarral.