100 éve írták alá a Trianoni békeszerződést
Az első világháborút lezáró békediktátum értelmében a vesztes oldalon harcoló Magyarország elveszítette területének kétharmadát és magyar lakosságának egyharmadát. Az elszakított területek és a népesség nagy része a szomszédos országokhoz került, minek eredményeképp új nemzetállamok jöttek létre.
1920. január 6. A magyar békedelegáció megérkezik Párizsba, ahol a világháborút lezáró békékről tárgyalnak a győztes országok vezetői. A magyar békedelegáció vezetője gróf Apponyi Albert, tagjai mások mellett Bethlen István és Teleki Pál. Szorongva, nem sok jóra számítva, mégis a legjobban reménykedve várják az első világháborút lezáró béketárgyalások eredményét.
Magyarország helyzetét amellett, hogy a vesztes oldalon harcolt a háborúban rontotta az is, hogy szinte minden szomszédja területi igényekkel lépett fel ellenében. Az ország körül újonnan kialakuló államok, Csehszlovákia és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, de Románia, Ausztria, Olaszország, Lengyelország is követelt és kapott is kisebb-nagyobb szeletet a történelmi Magyarország területéből.
A fotón Teleki Pál mint tiszteletbeli főcserkész 1933-ban. Forrás: Fortepan/Magyar Bálint
A delegáció elé tárt tervezet a pesszimista várakozásokat igazolta, sőt, felül is múlta azokat. A magyar válaszjegyzékek, valamint ezek statisztikai és kartográfiai mellékletei, melyeket Teleki Pál irányításával szakértők tucatjai dolgoztak ki 1919 őszén és telén, számos ellenérvet sorakoztattak fel ezekkel a határjavaslatokkal szemben. A jegyzék átadása mellett gróf Apponyi Albert arra is lehetőséget kapott, hogy szóban terjessze elő Magyarország álláspontját. Erre 1920. január 16-án került sor.
„Mindenekelőtt nem titkolhatjuk el megdöbbenésünket a békefeltételek mérhetetlen szigorúsága miatt. E megdöbbenés könnyen magyarázható. A többi háborút viselő nemzettel, Németországgal, Ausztriával és Bulgáriával kötött béke feltételei mindenesetre szintén szigorúak. De közülük egyik sem tartalmazott olyan, a nemzet létét érintő területi változtatásokat, mint azok, amelyeket nekünk akarnak megszabni. Magyarország számára ez azt jelentené, hogy elveszíti területének kétharmad és népességének majdnem kétharmad részét, és hogy a megmaradt Magyarországtól megvonják a gazdasági fejlődés majdnem összes feltételeit. Mert az ország e szerencsétlen középső része, elszakítva perifériáitól, meg lenne fosztva szén-, érc- és sóbányának legnagyobb részétől, épületfájától, olajától, földgázforrásaitól, munkaerejének jó részétől, alpesi legelőitől, amelyek marhaállományát táplálták; ez a szerencsétlen középső rész, mint mondottam, meg lenne fosztva a gazdasági fejlődés minden forrásától és eszközétől ugyanakkor, amikor azt kívánják tőle, hogy többet termeljen. Ily nehéz és rendkívüli helyzetet látva, felmerül a kérdés, hogy a fent említett elvek és érdekek mely szempontja váltotta ki ezt a különleges szigorúságot Magyarországgal szemben? Talán ítélethozatal lenne ez Magyarország ellen?” Apponyi Albert gróf delegációvezető szóbeli válasza a magyar békedelegációnak átadott békefeltételekre (Párizs, 1920. január 16.) - részlet
A fotón Gróf Apponyi Albert látható 1930-ban. Forrás:Fortepan/Kiss Gábor Zoltán
„... ez az ország oly tökéletes földrajzi egység, amely Európában egyedül áll. Folyóik és völgyeik rendszere, amelyek a határokról kiindulva a középpont felé törekszenek, oly egységet alkotnak, amely csak egységes hatalom által kormányozható. Részeinek gazdasági összefüggése szintén a legteljesebb, miután a közép hatalmas mezőgazdasági üzemet alkot, a szélek pedig tartalmazzák mindazt, amire a mezőgazdaság fejlődése szempontjából szükség van. A történelmi Magyarország tehát Európában egyedülálló természetes földrajzi és gazdasági egységgel rendelkezik. Területén sehol sem húzhatók természetes határok, és egyetlen részét sem lehet elszakítani anélkül, hogy a többiek ezt meg ne szenvedjék. Ez az oka annak, hogy a történelem tíz századon át megőrizte ezt az egységet. Önök visszautasíthatják a történelem szavait, mint elvet, egy jogi konstrukció megépítésénél, de a történelem tanúságát, amelyet az ezer éven át hangoztatott, figyelembe kell venniök. Nem a véletlen, hanem a dolgok lényege nyilvánul meg ebben. Magyarország az organikus egység minden feltételével rendelkezik, egyet kivéve, és ez a faji egység. De mint az imént mondottam, azok az államok, amelyeket a békeszerződés értelmében Magyarország romjain építenének fel, szintén nem rendelkeznének a faji egységgel – az egység egyetlen olyan elvével, amely Magyarországnak nincs meg –, s hozzáteszem, hogy az egység egyetlen alapelvével sem fognak bírni.” Apponyi Albert gróf delegációvezető szóbeli válasza a magyar békedelegációnak átadott békefeltételekre (Párizs, 1920. január 16.) - részlet
Apponyi Albert beszéde után felcsillant a remény a feltételek újratárgyalására, de végül mégsem történt csoda. A békeszerződés végleges szövegének átvétele után a magyar delegáció hazautazott Budapestre, és május 19-én lemondott. A szerződést végül - tekintettel Magyarország gyengeségére és elszigeteltségére – aláírták. Erre 1920. június 4-én került sor a versailles-i királyi palotát övező hatalmas park Grand Trianon nevű kastélyában. Az okmányt magyar részről Benárd Ágoston népjóléti miniszter és Drasche-Lázár Alfréd követ látták el kézjegyükkel. Két olyan személy, akik egyébként is vissza akartak vonulni a politikai életből.
A Nagy-Trianon kastély fotó: Pixabay/Sinason
A békediktátum értelmében Magyarország területe – Horvátországot nem számítva – 282 ezer négyzetkilométerről 93 ezer négyzetkilométerre, azaz éppen egyharmadára, lakóinak száma pedig 18,2 millióról 7,6 millióra, tehát a korábbi 43%-ára csökkent. A legnagyobb területet – 103 ezer négyzetkilométert – Románia kapta több mint ötmillió lakossal. Utána következett Csehszlovákia 61 ezer négyzetkilométerrel és 3,5 millió fővel. A délszláv államnak Horvát-Szlavónia mellett 20 ezer négyzetkilométer és 1,5 millió fő, Ausztriának 4 ezer négyzetkilométer és csaknem 300 ezer ember jutott. Mellettük Lengyelország és Olaszország is részesedett a történelmi magyar területekből.
Az elcsatolt területeken élő 10,6 millió ember közül 3,2 millió, tehát 30,2% volt magyar. Ezek közül 1,6 millió Erdélyben és más Romániának ítélt területeken, 1 millió Szlovákiában és Kárpátalján, csaknem félmillió pedig Jugoszláviában élt.
A békediktátum – ahogyan Apponyi Albert is mondta - valóban nem felelt meg a nemzetiségi egység elvének. Bár a megcsonkított Magyarország így valóban homogénebb képet mutatott a területén élő nemzetiségek tekintetében, a környező, területeket szerző országok soknemzetiségű államokká váltak.
A trianoni békeszerződést a magyar társadalom óriási igazságtalanságként élte meg. Június 4-én, amikor az okmányt aláírták, az üzletek és az iskolák zárva maradtak, a napilapok gyászkerettel jelentek meg, Budapesten százezrek tüntettek, de más településeken is az utcákra vonultak az emberek, hogy kifejezzék elégedetlenségüket.
Trianon elleni tüntetés Szegeden a Városháza előtt. Fotó: Fortepan/Fődi Gábor
A békeszerződést 1920. november 13-án fogadta el a nemzetgyűlés, és 1921. július 26-án hirdették ki és iktatták Magyarország törvényei közé.
2010 óta pedig június 4-e a nemzeti összetartozás napja. 2010. május 31-én fogadta el a törvényt a magyar Országgyűlés. Az Országgyűlés a törvény elfogadásával kinyilvánította: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”.
A törvény pontosan tíz éve, 2010. június 4-én lépett hatályba.
A Pannon RTV cikke Romsics Ignác Magyarország története a XX. században című kötetének felhasználásával készült.
