Ugrás a tartalomra
Pannon RTV

Advent negyedik vasárnapja van

2021.12.19
09:59
2021.12.19
17:31
Forrás
Pannon RTV
Öt nap múlva lesz Szenteste, Jézus születésének előestéje.

Harangszó hívta a negyedik adventi misére a híveket a Sarlós Boldogasszony templomba. A legtöbb topolyai nem csak az ünnepi szentmiséken vesz részt, sokak számára fontos a vallás gyakorlása az év minden szakában.

Varga Ágnes: "Párommal, illetve a családdal szoktunk leginkább járni, de jelenleg most egyedül vagyok. Azért fontos az advent, mert a család, a meghittség, a szeretet ünnepe, és fontos, hogy együtt legyen ilyenkor a család."

Gugánovity Erzsébet: "A vasárnapi szentmiséken igen, itt szoktam lenni. Ezt mindenki maga dönti el, hogy mennyire vallásos, és én ezt komolyan veszem, hogy a misén itt lehessek."

Pannon RTV

Advent negyedik vasárnapját leginkább a félig már elkészített, de még üres jászol és betlehemi istálló jelképezi - mondta Szakály József. A topolyai plébános hozzátette, ez a várakozás időszaka, amelyben az Úr Jézus látogatását szeretnénk megerősíteni.

Szakály József, topolyai plébános: "Valahol ez a gyönyörű találkozás, ami karácsonykor megvalósulhat azok szívében, akik elkészültek, akik elkészülnek. Tehát az adventi, negyedik vasárnap így a magyar hagyományokban tényleg a várakozás fokozása, a várakozás céltudatossá tétele. Várakozunk a látogatásra, a látogatóra magára, aki aztán Betlehemben meg szeretne születni, és a mi szívünkben ebben az esztendőben."

A magyar hagyomány ennek a vasárnapnak különleges jelentőséget adott azzal is, hogy ilyenkor a misén elhangzó énekszövegek eltérnek a római egyház egyetemes gyakorlatától, ilyenkor különleges zsoltárrészlet hangzik el a misék kezdetén - tette hozzá Szakály József.

A magyar hagyomány ennek a vasárnapnak különleges jelentőséget adott azzal is, hogy ilyenkor a misén elhangzó énekszövegek eltérnek a római egyház egyetemes gyakorlatától, ilyenkor különleges zsoltárrészlet hangzik el a misék kezdetén - tette hozzá Szakály József.

advent
negyedik vasárnap
gyertya
ünnep

Most

20:02

Vučić: Ukrajna a fő téma Davosban

Ukrajna kérdése játszik központi szerepet a Davosi Világgazdasági Fórumon, erről beszélt a szerb köztársasági elnök a szerb közmédiának, aki maga is részt vesz a rendezvényen.
19:33

Korszerű gépek és újítások kellenek

Sokan szeretnének korszerű gépeket vásárolni az Újvidéki Mezőgazdasági Vásáron. A beruházás azonban sokba kerül - mondják a termelők. Aki teheti, pályázati lehetőségeken keresztül próbál fejleszteni.

Népszerű

Rossz hír a földművesek számára

Folytatódik a meleg időjárás térségünkben, holnaptól egészen péntekig már nem kell számítani csapadékra - olvasható a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet előrejelzésében.

Miből mennyit vihetünk magunkkal külföldre?

Hamarosan elkezdődik a nyári szabadságok ideje. Utazásunk előtt jó tudni, hogy külföldi nyaralásunk során milyen értékben vihetünk magunkkal készpénzt és egyéb dolgokat úgy, hogy ne büntessen meg bennünket a szerb vámhivatal.